Egynapos figyelmeztető sztrájkot hirdet csütörtökre az önkormányzati dolgozókat tömörítő Nova Vita szakszervezet. Az országos megmozduláshoz a háromszékiek is csatlakoztak, így április 30-án több polgármesteri hivatalban szünetel az ügyfélfogadás. Az érdekvédelmi szervezet megyei vezetői szerint tarthatatlanná vált a helyzet az önkormányzatokban dolgozók számára, akiknek bére júliustól gyakorlatilag az országos minimálbér szintjére zsugorodik, miközben a kormány csak ígérget.
A Victor Ponta vezette kormány, noha a hatalomra kerülésüket megelőzően több rendben is megígérték, hogy rendezik a hivatalnokok bérezésének kérdését, az elmúlt időszakban sorozatosan figyelmen kívül hagyta a szakszervezetek megoldást sürgető átiratait, ezért az országos érdekvédelmi tömb vezetősége úgy döntött, tiltakozássorozatot indít. Ennek első állomása a csütörtökre bejelentett egynapos figyelmeztető munkabeszüntetés – ismertette tegnap Ferencz Tibor Lajos, a Nova Vita szakszervezet elnöke. Kifejtette: évek óta rendezetlen az önkormányzatoknál dolgozók alacsony fizetésének kérdése, miközben ezek az emberek napról napra több feladattal találják szemben magukat. A túlórákat nem fizetik, a személyzethiány – amely elsősorban a siralmas bérezésnek köszönhető – miatt az alkalmazottak nem mehetnek szabadságra, a kormány pedig továbbra sem hajlandó érdemben foglalkozni ezzel a kérdéssel. Ferenc Tibor emlékeztetett, két jogszabály is hatályba lépett az elmúlt 25 évben, melyek a közalkalmazottak bérének egységesítését szolgálták, de egyiket sem tartották be. A Ponta-kabinet legutóbb egy újabb törvény elfogadását ígérte 2016-ra, amely szerintük rendezné a juttatások kérdését, mások mellett megszüntetve a központi közigazgatásban, illetve a helyi apparátusban dolgozók bére közötti jelentős szakadékot. Az elnök szerint ezek az ígéretek azt tükrözik, hogy a jelenlegi kormány számára is csak az a fontos, hogy a hivatalnokok betartsák a törvényt, tisztességesen elvégezzék a feladatukat – az viszont a legkevésbé sem érdekli őket, hogy mindezt mennyiért teszik. Lassanként a helyi közigazgatásban dolgozók keresete az országos minimálbér szintjére zsugorodik. Jelenleg 800 és 1000 lej közötti az átlagbér még a felsőoktatási végzettséggel rendelkezők esetében is, a minimálbér júliustól pedig meghaladja a 900 lejt – fűzte hozzá. A kormány minden alkalommal azt válaszolja, jelenleg nincs keret. Az elnök szerint helyi szinten is lehetne forrásokat keresni, hiszen a központi közigazgatásban dolgozók gondja minden alkalommal megoldódik, míg a városi, községi hivatalokban nem változik semmi, pedig esetenként utóbbiak viszik a nehezét.
A megmozdulás kapcsán – amelyet az önkormányzati vezetők is támogatnak – az elnök elmondta: eddig mintegy hatszáz hivatalnok jelezte, hogy csatlakozik a munkabeszüntetéshez, az öt városból, illetve 13 községből. A csatlakozók közül mintegy ötszázan tagjai a szakszervezetnek. Ferencz a többi megyei hivatal alkalmazottjait felkérte, hogy társuljanak a megmozduláshoz. A sztrájk alatt szünetel az ügyfélfogadás, noha az alkalmazottak a helyükön maradnak. Az érdekvédelmi szervezet vezetői a lakosság megértését kérik – tette hozzá. Végül Ferencz Tibor Lajos elmondta: a mostani megmozdulást május 27-én egy bukaresti tüntetés követi a kormány székhelye előtt, és amennyiben továbbra sem változik semmi, októberben meghatározatlan időre országos sztrájkot hirdetnek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.