Nemzetközi tapasztalatcserét szervez a városnapokon Sepsiszentgyörgy. A szakmai rendezvényre nyolc testvértelepülés küldöttségét várják Magyarországról, a Felvidékről és Szlovéniából, ahol ugyan nincs szerződött testvérvárosunk, de van érdeklődő a Jó városfejlesztési példákra – mert ezzel a címmel nyert a háromszéki megyeszékhely 25 ezer euró értékű vissza nem térítendő támogatást egy EU-s pályázaton, amely a testvértelepülések közötti kapcsolatok elmélyítésére és kiterjesztésére szolgál.
A megyei önkormányzattal közösen szervezett konferenciára nyolc külföldi küldöttséget várnak, és a résztvevők három főtémát járnak körül: a városi közterek közösségformáló szerepéről, a város és az identitás összefüggéseiről, valamint a kultúrából táplálkozó élhető városról beszélgetnek. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint van, amit tanulnunk a nyugati „testvéreinktől”, ahogy nekünk is vannak jó példáink, felmutatni való pozitívumaink. Az uniós projekt célja a polgárok megszólítása, bevonása, a testvérkapcsolatok pedig akkor élők, ha minél többen, iskolák, sportklubok, művelődési intézmények, szakmai csoportosulások, civil szervezetek építik és működtetik őket, enélkül csak egy papírt jelentenek, és ritkán élik túl például a polgármesterváltást. Sepsiszentgyörgynek és a hozzá tartozó falvaknak tíznél több testvértelepülése van, a szibériai Novoszibirszktől Madeira-szigetéig, az izraeliekkel még leveleznek, de a magyarországi városokkal sem mind eleven a viszony. Ezért Sepsiszentgyörgy nem is igen törekszik a testvérvárosi szerződések gyarapítására, bár a polgármester egy kárpátaljai települést hiányol a listáról, mert az anyaország mellett a felvidéki, délvidéki magyarokkal való együttműködést is fontosnak érzi.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.