Bő nyolc hónapos szünet után tegnap ismét összeült az RMDSZ és az MPP közös autonómiabizottsága, feladatuk összegezni a szeptemberben nyilvánosságra hozott statútum módosító javaslatait, kidolgozni a végleges változatot – jelentette be tegnap Bíró Zsolt, az MPP elnöke. Hangsúlyozta, ragaszkodnak hozzá, hogy a tervezet elnyerje végső formáját szeptemberig. Fontos, hogy megtalálják a módját, és az új ülésszak kezdetén a parlament elé terjesszék, nem akarják, hogy Székelyföld autonómiája 2016-ban ismét kampánytémává silányuljon.
Végre sikerült kimozdítani a holtpontról az autonómiabizottság munkáját – jelentette be Bíró Zsolt, aki azt is elmondta, eddig az RMDSZ halogatta különböző indokokkal a testület összehívását, nem tartották időszerűnek a témát. Emlékeztetett, az MPP–RMDSZ együttműködés egyik alapfeltétele volt Székelyföld autonómiaügyének felvállalása, úgy értékelték, 25 éves időhúzás után végre érdemben is lépniük kell. Éppen ezért a tegnapi ülésen ragaszkodtak ütemterv kidolgozásához, és elmondták, ha szeptemberig nem készül el végleges változat, és az nem kerül a parlament asztalára, felfüggesztik tevékenységüket ebben a bizottságban. Elviekben a bizottság RMDSZ-es tagjai – Székely István, Antal Árpád és Márton Árpád – egyetértettek az MPP javaslatával, és Bíró Zsolt bízik benne, a politikai akarat nem fogja ezt felülírni az RMDSZ-ben sem.
A tegnapi ülésen a polgáriak ismertették azt a két módosító javaslatot is, melyekről nem hajlandóak lemondani: be kell kerülnie a népszavazás kiírásának, mert ez sok félreértést eloszlat egyebek mellett Székelyföld határai kapcsán is, és felül kell vizsgálni a prefektus jogkörét szabályozó cikkelyt, mert kiderült, a dél-tiroli statútumból átemelt rész olyan jogkörökkel ruházná fel a kormánybiztost (pl. katonaság bevetése), melyek sokak számára elfogadhatatlanok.
A szeptember végén közvitára bocsátott autonómiastatútumhoz több tucatnyi módosító javaslat érkezett, ezeket vették számba, csoportosították a tegnap. Vannak köztük bizarrabbak is, melyek saját bankrendszer kiépítését, saját pénz bevezetését írnák elő, illetve olyan is, amely saját zászló alatt versenyeztetné a székelyföldi sportolókat a nemzetközi versenyeken, olimpiákon. Akadnak azonban oktatással, nyelvhasználattal kapcsolatos konkrétumok is, ezeket megfontolják, és amit alkalmasnak találnak, beillesztik a szövegbe. Javaslatok érkeztek politológusoktól, egyetemi tanároktól, de ismeretlenektől, sőt, név nélkül is – mondta el Bíró Zsolt. A következő időszak feladata lesz alaposan áttanulmányozni ezeket és megszövegezni a tervezetbe iktatható elképzeléseket.
Bíró Zsolt tegnap délelőtt tárgyalt Tamás Sándor megyei RMDSZ-elnökkel is az őszre tervezett nagyméretű autonómia-megmozdulásról. Részleteket továbbra sem árult el, ha végleges lesz a forgatókönyv, akkor közlik, milyen formában, hogyan képzelik el a közösségi akarat nyomatékosnak szánt kifejezését. Kérdésre válaszolva elmondta, Izsák Balázs SZNT-elnök sem az MPP-t, sem az RMDSZ-t nem kereste meg a szintén őszre tervezett lármafa-állítási elképzelésével, de üdvözölnek minden olyan ötletet, amely közelebb vihet Székelyföld autonómiájának megvalósításához.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.