Bomlik az SZDSZ?

2008. március 22., szombat, Világfigyelő

Felfüggeszti tagságát az SZDSZ ügyvivő testületében — jelentette be a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában Fodor Gábor. Az SZDSZ-es politikus elmondta, hogy addig pihenteti tisztségét, amíg az ügyvivői testület nem talál politikai megoldást a liberális párt tavaly márciusi tisztújító közgyűlésekor történt visszaélések nyomán kialakult helyzetre.

Döntését a személye ellen irányuló támadásokkal magyarázta. Fodor szerint cselekedete nem vezet a párt szakadásához. A miniszter a távirati irodának döntése indokaként azt említette, hogy az ügyvivő testület másodszor sem tudott döntést hozni a tavalyi elnökválasztás kapcsán történtekről. Hozzátette: az ügyvivő testület megbeszélésein előállt megoldási javaslattal, de azt nem fogadták el. Ennek részleteiről Fodor Gábor nem kívánt beszélni az MTI-nek, de Gulyás József, Fodor egykori kampányfőnöke elmondta, hogy Fodor Gábor a csütörtöki ülésen felvetette a küldöttgyűlés megismétlésének szükségességét, az ügyvivők azonban ezt leszavazták. A liberális politikus a leghatározottabban visszautasította, hogy lépése összefüggene azzal, hogy Kóka János pártelnök tegnap azt mondta: ragaszkodik ahhoz, hogy akik a csalásban részt vettek, az eljárás végéig mondjanak le az SZDSZ-ben viselt tisztségeikről, és függesszék fel párttagságukat. Fodor Gábor közölte: nem engedi magát besározni, saját és pártja becsületét mindenképpen megvédi. Állítólag Kóka János és támogatói akadályozták meg az erről szóló döntés megszületését.

Fodor Gáborhoz hasonlóan Béki Gabriella, John Emese és Szent-Iványi István is felfüggeszti tagságát az SZDSZ ügyvivő testületében. Közös közleményükben azt írták: „A párt politikai vezetésének feladata ebben a helyzetben nem az, hogy a kialakult válságot mélyítse, hanem közös erővel, a személyes érdekeket félretéve, a megmaradt és a potenciális szavazóink elvárásával összhangban megoldja."

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 745
szavazógép
2008-03-22: Világfigyelő - x:

Gyurcsány elindult a schröderi úton?

Nem elképzelhetetlen, hogy Gyurcsány Ferenc júniusban lemond a miniszterelnöki posztról, majd elfoglalja a Déli Áramlat gázvezetéket is felügyelő társaság vezetői székét — írta tegnap a Magyar Nemzet a kormányhoz közeli körökből szerzett értesülésre hivatkozva.
2008-03-22: Világfigyelő - Simó Erzsébet:

Röviden

Szlovák lett a püspöki helynök
Viliam Hudák nyitrai megyéspüspök egy állítólag magyarul is értő szlovák püspöki helynök kinevezésével ,,oldották meg" a magyar püspökért közel két évtizede hiába instanciázó négyszázezer szlovákiai magyar katolikus hívő gondját.