Államelnökünk sikerének térképén Erdély és a regáti „kifli” egyértelműen elkülönült egymástól, de Szebentől nyugatabbra, Déva vidékén volt egy sarkantyúszerű, beugró térség, mely Victor Pontára szavazott. Hogy mi lehet ennek a magyarázata? Épp a napokban – amikor Klaus Johannis hirtelen fordított a vitorláján – fény derült a titokra.
Az Erdélyi-érchegység vidéki „Johannis-anomália” oka az aranykérdés volt. Kampánya hevében ugyanis a liberális szebeni polgármester – bölcsen, hogy a többség ízlése szerint szóljon – a verespataki ciános technológia ellen (is) állást foglalt, miközben vetélytársa határozottan az aranykitermelés beindítását sürgette. Aki megteheti, hogy szigorú nyilvántartásba vétel közepette (!) kamerák figyelő szeme előtt meglátogassa Verespatakot, az ún. Római Táró bejárata előtt sziklára pingált feliratot olvashat: SOROS, LASĂ-NE SĂ TRĂIM! (Soros, hagyj élni minket!) Kell-e magyaráznom, hogy a magyar származású Soros Györgyről van szó! Nos, érdemes betekinteni a kulisszák mögé!
Verespatak tündöklése és nyomorúsága
A római uralom idején Alburnus Maior volt a bányásztelep neve, így szerepel első írásos dokumentumaiban. A magyar Verespatak a szó szoros értelmében onnan ered, hogy esőzés idején rozsdavörös színűek a bányavidéken fakadó, majd rövidesen az Aranyosba ömlő vizek. A XIII. sz. vége felé (magyar királyi időkben) Európa aranytermelésének 80 százaléka (egy tonna/év) innen eredt! De az arany mellett ezüst is terem, és a korabeli évi 10 tonna ezüsttermés Európa szükségletének negyedét jelentette. (Bódi D. 2011.) A könnyen elérhető arany természetesen folyamatosan fogyott. Egy 1908-ban megjelent tudományos közleményből idézek: „Verespatak környékén, alig 2 négyszögmérföldnyi területen több mint 300 vállalat működik. Az aranyterületnek harmadrészben magyar, kétharmadrészben román lakossága majdnem kizárólag aranykutatással foglalkozik, amit a bányatörvények kedvező feltételei nagyban előmozdítanak. Verespatakon néhány koronáért bárki megszerezheti magának az úgynevezett „zárt kutatmány” jogát, s szabadon bányászhat egy olyan, önmaga választotta, fekvő hengeralakú kőzettömbben, melynek sugara 23 m, hossza pedig 76 m. (…) 1840 körül egy-egy tárnát kezdett hajtani a gróf Tordalaghy és a báró Zeyk család. Nagy összegeket költött mindkét fél a munkálatokra, de a várt eredmény egyre késett. A versengésben végre mindkét család kifáradt, a bányák a családi vagyon java részét elnyelték már, s így nagy örömmel fogadták az »Allgemeine Gesellschaft für Bergwerke und Chemische Fabriken in Harkort« ajánlatát, s potom áron adták át az immár közel 1800 méteres tárnákat. A sors iróniája? Az új tulajdonosok alig néhány napi munka után megütötték az első aranyvonulatot, s ezzel megindult a 40–70 cm vastagságú főtelérnek s mellékhálózatának kiaknázása...” (Toborffy Zoltán: Az arany és bányászata, Természettudományi közlöny, XI. 471. füzet, 1908. nov., 607–623 old.)
Telt-múlt az idő, átrajzolódott a világ térképe is eközben, de a verespataki aranykincs volumene akkorának bizonyult, hogy az eltelt közel két évezred bányászata sem tudta kimeríteni. Az 1970-es esztendőkben kezdődő romániai iparosításkor a szükséges külföldi bankkölcsönökhöz garanciaként épp ez az aranytartalék szerepelt. A diktátor túlságosan belelendült az „alkotásba”, adott pillanatban a kölcsönök és azok kamatjainak növekedése is félelmetesen feltornyosult, de Verespatakot nem adta. A fogyasztói minimumra kényszerített romániai lakosság szenvedte meg a megalomániás befektetések árát, mint tudjuk: a kenyér, a hús, cukor, tej..., minden fejadagra volt kiszámítva, akadozott a villamosenergia-ellátás, a kórházakban nem volt gyógyszer, kötszer... Aztán bekövetkezett a rendszerváltás! Külföldi adóssága nem volt az országnak, és számottevő aranykincse is megmaradt! (Manapság Ceauşescut e tette miatt egyesek nemzeti hősként emlegetik!).
Úgy tűnik, happy endről beszélhetünk. Csakhogy a rendszerváltás eufóriája után eltelt néhány esztendő, és kiderült: a verespataki aranybányászat... veszteséges. Megkezdődtek az elbocsátások és – természetes reakcióként – a tiltakozó megmozdulások. Ekkor keletkezett a rigmus: „Munţii noştri aur poartă / Noi cerşim din poartă-n poartă.” (Hegyeink aranyat rejtegetnek, de mi kapuról kapura koldulunk – skandálták a bányászok.) Ilyen abszurd társadalmi helyzetre nyilvánvalóan felfigyelt a Nyugat is, egy kanadai aranybányász cég megkereste Romániát. A korabeli hatóságok megkönnyebbülten rábólintottak az ajánlatra, és létrejött egy részvénytársaság. Alapító levelében a Roşia Montană projekt tulajdonosaként a Roşia Montană Gold Corporation Rt. szerepel. Részvényesei: a kanadai Gabriel Resources Ltd. (80 százalékban), a román állami Minvest bányavállalat (19,31) és három romániai kisrészvényes (összesen 0,69).
A durvaszemcsés, könnyebben elérhető aranyat az előző generációk már kitermelték, a maradék az anyakőzetben már csak mikroszkopikus szemcsék formájában van jelen. Kinyerésére a kanadaiak a más módszerekhez képest legolcsóbb s ehhez mérten a leghatékonyabb ún. cianidtechnológiát választották, mely alapjában nem újdonság, az 1890-es évektől használják világszerte.
A félelmetes cián
A kálium-, illetve nátrium-cianid közismert, azonnal ölő méreg. A hemoglobinhoz kapcsolódva ellehetetleníti a vér oxigént szállító szerepét. Hirtelen nagy dózis esetén perceken belül bekövetkezik a fulladásos halál. A heveny mérgezés jelei: keserű, fémes szájíz, hányás, nehéz légzés. A cianidok második veszélye, hogy már gyenge savakkal érintkezve HCN-gázt fejlesztenek, amely a tüdőbe kerülve ugyancsak a fent vázolt halálnemet okozhatja.
A kanadai projekt értelmében a klasszikus, földalatti bányászat leállna. Külszíni fejtéssel négy hegyet (!) szándékoznak eltörölni a Föld felszínéről és beőrlés után nátrium-cianiddal kezelni. (Figyelem! Évente 12 ezer tonna cianidot kell a helyszínre fuvarozni, biztonságos körülmények közt.) A komplex ciánvegyületbe lépő, „oldott” aranyat aktív szénen megkötik, dúsítják, majd onnan leoldják. Ezután higanyos kezelés következik. Köztudott: a higany sem kevésbé mérgező a ciánnál. Summa summarum: szabályos vegyi kombinátot kell kiépíteni a helyszínen.
A szaknyelven zagynak nevezett iszap egy 360 hektáros tározóban (derítőben) locsogna. Három falunak – mintegy kétezer lakosnak – kell eltakarodnia a halálos tócsa közeléből, de a kanadaiak – kárpótlásként – lakásokat építenek nekik egy távolabbi településen. Az akció már elkezdődött. Félelmetes: az emberek boldogan hagyják ott hajlékaikat, csakhogy megélhetéshez juthassanak.
A Gabriel Resources legfrissebb helyszíni tényfeltárása szerint 380,64 millió tonna ércre lehet számítani, tonnánként 1,3 gramm arany-, illetve 6 gramm ezüsttartalommal. (Technical Report 2009.) A munkálat tervezett tizenhat éve alatt ebből 214,9 millió tonna érc beőrlésére, ciános kezelésére, majd (finomítás után) 314,15 tonna színaranyra és 1480,5 tonna színezüstre számítanak. (Ezzel Verespatak világszinten már csak közepes aranybányának minősül.) Miután a munkálat véget ér, a bányát bezárják, a területet rehabilitálják.
A Verespatak-terv elleni tiltakozás a civil szférából eredt. Hazai és nemzetközi felháborodásra (Budapest, Párizs, London, Róma, Brüsszel, Berlin, Washington plusz 120 romániai város) a román szaktárca 2007-ben (épp amikor a munkálatoknak kezdődniük kellett volna) felfüggesztette az engedélyezés folyamatát. Anno 2013 őszén kettőszáz, türelmét vesztett bányász ellentüntetésbe kezdett, éhségsztrájkkal fenyegetőztek, elszigetelték magukat a föld alatti tárnákban, követelték, hogy a kanadai cég kezdhessen hozzá a kitermeléshez. Manapság már 2015-öt írunk...
A „magyarkérdés”
Emlékeznek-e még a romániai milliomos korszakra, amikor a lej alig pár év alatt a vágtató infláció martalékává vált? S hát a 2000 januárjában bekövetkezett nagybányai gátszakadásra? A Tiszába ömlő cián- és nehézfém-szennyezés 29 milliárd forintos kárt okozott Magyarországnak. Azóta pereli az ausztrál-román céget, mindhiába. Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank kormányzója rövid miniszterelnöksége idején, 2000-ben (tehát a kanadaiak jelentkezésekor) egy tévéinterjúban ejtette el, hogy a verespataki arany máris tőzsdei spekulációk tárgyává vált. George Soros nevét nem említette, de mindenki kitalálta, hogy rá gondol. A pénzügyi spekulációiról elhíresült öregúr (ki mellesleg 2008-ban majdnem megbuktatta a magyar OTP-Bankot is, tehát ily értelemben „hazafias” ember) felmérhetetlen kárt okozott a román–magyar viszonyban is. A felénk zúduló gyűlölködés odáig fejlődött, hogy egyik habzó szájú politikus kilátásba helyezte a mócok székelyföldi „látogatását”, rendteremtés céljából. (S erre Iliescu államelnökünk utolsó mandátumának végnapjain a legmagasabb állami kitüntetést adományozta neki!)
Nos, kb. innen eredeztethető a felvezető szövegemben említett felirat a verespataki római kori bányabejárat közelében. Tudjuk: Borbély László 2009-ben vette át a környezetvédelmi tárcát. Továbblépés nem történt (lásd pl. Új Magyar Szó, 2010. ápr. 30.). Az EU-parlamentben 2010 májusában Tőkés László és Áder János tett javaslatot a cianidtehnológia betiltására, s azt hatalmas többséggel meg is szavazták, de hiába, mert Románia belső törvényhozása nem fogadta el a határozatot. A románság mesterségesen szított Tőkés elleni gyűlöletére viszont ez az esemény még rádobott egy lapáttal (az RMDSZ leplezetlen örömére).
Ami a romániai aranyháború szakmai oldalát illeti, két fontos dolgot sikerült megtudnunk hiteles forrásból. Dr. Szentesy Csilla, aki a Roşia Montană Gold Corporation ügyvezető geológusa, fiatalasszony, egy kisfiú édesanyja. A Magyar Földtudományi Szakemberek Világtalálkozóján tartott előadása után (The Roşia Montană Ore Depozit – konferenciakötet, Debrecen, 2014, 42–48. old.) ő vezette át a csapatot Verespatakra. Tőle hallottam, hogy Európában csak Magyarország és Csehország tiltotta be a cianid-módszert (EU-ajánlás nyomán), eközben Spanyolország, Olaszország, Franciaország, de a környezet tisztaságára különösen igényes Svédország, sőt, Finnország is ezzel a technológiával termeli ki aranykincsét. És soha, sehol baleset nem történt! (Csak nálunk! Hm! Vajon a felelősségvállalással kapcsolatos hozzáállásunkban lenne a hiba?)
Az erdélyi eldorádó körül fellobbant nemzetközi hisztéria nyomán próbáltak meghívni romániai és külföldi rangos sajtóorgánumokat – mesélte a mérnöknő. A helyszínen mindenki áthangolódott, megértette, hogy Verespatak, a hangulatos ódon bányászvároska megmarad, sőt a római kori tárnák is, mint turisztikai érdekesség. De hazatértük után a „független” sajtó egy mukkot sem közölt le az érem túlsó oldalának védelmében!
– Mi történik, ha valamikor mégis beindul, illetve ha netán bebukik a projekt?
– Ha beindul, és a kanadai cégnek megtérül a 3,7 milliárd USA-dolláros befektetése, Romániának egymilliárd dollár üti a markát. Ha bebukik, Románia adófizető népének kb. félmilliárd dolláros kártérítést („tandíjat”) kell kifizetnie. Ennyire merészkedett a befektető az előtanulmányok elkészítésével, bányászlakások építésével stb...stb., közölte Dr. Szentesy Csilla.
