Iskolai kudarc vagy az iskola kudarca?

A sepsiszentgyörgyi származású, Kolozsváron élő gyermekorvos, család­terapeuta, a Lélek az iskolában – Prob­lémák és erőforrások A–Z című, 2014-ben megjelent nagy sikerű nevelési kézikönyv szerzője abból az alapállásból indította előadását, hogy a gyermek iskolai kudarca nem egyszereplős dráma, a helyzet megítélésében, értékelésében figyelembe kell venni az iskolát, a pedagógust, a  szülőt. Szerinte ha megadjuk a gyermeknek a lehetőséget a tanuláshoz, és a gyermek szereti azt, amit tanul, akkor eredményt lehet elérni. El­mondta, a kutatások gyakran a jegyekben mérik az eredményességet, ami inkább szubjektív, többek között függ a veleszületett, fejleszthető és szerzett képességektől, az előzetes tudástól, a szorongástól, a család támogató jellegétől és főként a tanítás minőségétől. Utób­binak nem a pénz a feltétele, ahogy sokan tartják, a tanítás, tanulás sikere attól függ, mi történik az osztályban attól a pillanattól, ahogy a tanár belép a tanterembe – állítja a szakember.
Kónya Zoltán az iskolai eredményességet befolyásoló tényezők közé sorolta a társadalmi egyenlőtlenséget, a családot és az otthont,  hangsúlyozva, azokban az országokban, ahol a társadalmi egyenlőtlenség kismértékű, jobbak, kiegyensúlyozottabbak az eredmények, a kedvező szociális helyzetű családokból szár­mazó gyermekek iskolakezdés előtti időszakukban közel kétszer annyi szót használnak, mint a hátrányos helyzetből indulók, a szülők iskolázottsága pedig később befolyásolja a gyermek szövegértő készségét. Az előadó hangsúlyozta, ha a gyermek biztonságosan kötődik egyéves korában a szülőhöz, akkor háromévesen erőfeszítést tesz a feladatok megoldására, ellenkező esetben feladja, és lehet, hogy később is ez a magatartás lesz jellemző rá.
Fontos a pozitív elvárás, hogy a gyermekkel érzékeltessük, el tudja végezni, meg tudja oldani a feladatot, lényeges a szülő érdeklődése az iskolai munka iránt, és ha szükséges, segítsen, de hagyja, hogy a gyermek maga uralja a tanulás folyamatát. Ha a szülő nem ismeri az iskola nyelvét, az hátrány lehet a gyermekkel történő kommunikációban és a hatékony segítségben, de nem hasznos a folyamatos szülői ellenőrzés, a büntetés a rossz jegyért és a jutalom a jóért, a sok dicséret is inflálódhat, ehelyett a konkrét erőfeszítést kell értékelni, építő bírálattal segíteni a jobbítást – szögezte le Kónya Zoltán. Állítja, nem a kompetencia, a sokféle képzés a fontos, hanem az eredményesség, s bár elméletben feltételezzük, hogy minden pedagógus egyformán hatékony, a valóságban ez nincs így. A hallgatóság ezt be is bizonyította akkor, amikor az előadó arra kérte őket, gondolatban idézzék fel azoknak a tanároknak a személyét, akik meghatározóak voltak számukra, akik nyomot hagytak bennük, és kiderült: a húsz-harminc pedagógusból átlagban három-négy személyre gondoltak. Hang­súlyozta, a hatékony pe­dagógus ismérvei: a szenvedély, a tárgyi tudás, ismeri, honnan indul és hová érkezik  az adott ismeretanyaggal, kihívást ösztönző feladatokat ad tanítványainak, egyénre szabottan foglalkozik azzal, hogyan kell tanulni. Fontos a rugalmasság, a bizalom, és azt követi, hogy tanítványai minden alkalommal saját képességeik határáig menjenek el a feladatok megoldásában.
Lapunk kérdésére, hogy előadása címében mit jelent az iskola kudarca, Kónya Zoltán azt mondta, „valóban baj van a rendszerrel, az oktatással, de hasznos ezen túllépni. A rendszert mi hozzuk létre, mi tartjuk fenn, mi tűrjük el. Én arra keresem a választ, hogy egyénileg mindenkinek melyek a lehetőségei és a felelőssége. Ha csak felsoroljuk a panaszokat, az nem visz semmire, ezért inkább a megoldásokat és azokat az erőforrásokat kell keresni, amelyek eredményhez vezetnek.”