Azóta már sok idő eltelt, ,,simán" túl vagyunk Hirosimán és Nagaszakin, a tudomány pedig olyan iszonyatos léptékben ,,kifejlődött", hogy napjainkban már kiscsoportos óvodásaink is atombombákat barkácsolhatnak, mert ehhez az égvilágán minden hozzáférhető a világpiacon, plutóniumtól kezdve az urániumig, tóriumig, és még a nehézvizet sem nehéz beszerezni…

Viszont annál nehezebbé vált és válik napról napra a tiszta, az egészséges, a szennyezésmentes életet adó és életet hordozó ivóvíz beszerzése, tartalékaink, még meglevő készleteink megőrzése.

Tiszta forrásaink, kútjaink, természetes csorgóink kiapadóban, s ahol még van víz bennük, általában már ihatatlan vagy tisztításra szorul, ez árának emelkedésével jár, amit mindannyian meg is érzünk a vízszámlák benyújtásakor.

És már helyben is vagyunk, hogy mennyire ,,nehézvíz" a vezetékes vizünk, amit nap mint nap felhasználunk főzésre, tisztálkodásra. Az is természetes, hogy mindenki takarékoskodni akar a vízzel, nemcsak azért, mert egyre kevesebb van/lesz belőle, hanem azért is, mert egyre magasabb a fogyasztói ára. Ezért a háztartásokban helyi mérőműszereket (vízórákat) szereltettek a fogyasztók már évekkel ezelőtt, hogy maguk is tisztában legyenek a napi vízfogyasztással és a költségvetésükkel. Ez a ,,befektetés" sokaknak komoly pluszköltséget jelentett — és jelent a mai nap is az órák időszakos ellenőriztetése miatt! —, de arra számítottak, hogy hamarosan megtérül a számláknál, mert csak annyit fognak fizetni, amennyit a mérőműszerük mutat. Most már mindannyian tudjuk, hogy mennyire hiú ábrándnak bizonyult ez az elvárásunk. Mert számláink egyáltalán nem lettek ,,könnyebbek", inkább súlyosodtak, fokozatosan híztak az idő múlásával és a vízfogyasztás csökkentésével. Tehát a viz(ünk) egyre nehezebbé, számláink pedig egyre súlyosabbá váltak — és nemcsak a szárazság, a globális felmelegedés, a szennyezettségek miatt, hanem inkább azért, mert például 1000 liter (egy köbméter) leolvasott és lejelentett vízfogyasztásnál 3500 liter, de 8000 liter (nyolc köbméter) is szerepel a számláinkon!

Tehát annyi víz, amennyivel kisebb malmot vagy vízi erőművet (mikrohidrocentrálét) is működtetni lehetne! Vagy bőven jutna belőle a szárazság sújtotta vidékek öntözésére is. Talán még a Szaharát is újból virágzó oázissá változtathatnánk ekkora vízmennyiségekkel, mert roppant nagy, özönvízmennyiséget kapunk, ha beszorozzuk városunk vagy az egész ország vízfogyasztóinak számával...

Vagy talán valahol elcsorog a vizünk? Titkos föld alatti járatokon át eltűnik, és tiszta forrásként soha sehol sem tör a felszínre két mérőműszer között? Vagy annyira „nehéz"-zé vált már, hogy a föld középpontja felé viszi a nagy súlya, ahonnan aztán egyszer gejzírként tör majd a felszínre?

Ehhez sem vizem, sem gőzöm nincs! És valószínűleg nem is lesz mindaddig, amíg egy csepp iható, használható vízcsepp még kicseppen a csapból, vagy lecsorog még a besűrűsödő folyóinkon a NEHÉZVÍZ...