Szabó Csongor megnyerte a 9-es osztály versenyét, míg Kelemen Péter a Dacia Kupában győzedelmeskedett a román ralibajnokság idei, második futamán, azaz az Arad Ralin. Mindkét pilóta pontozott a kétkerék-meghajtású autók kategóriájában is. A hétvégi versenyt egy Ford Fiesta R5-ös kormányánál Simone Tempestini nyerte meg.
Mint ismeretes, a sepsiszentgyörgyi versenyzők a 9-es kategóriában álltak rajthoz, az Arad Ralira pedig az ország legjobb harmincnégy egysége nevezett be. A háromszékiek nagyon bizakodóak voltak a viadal előtt, és remek teljesítményüknek meg is lett az eredménye.
– Nagyon nehéz hetünk volt, s Marcus, a másodpilótám mindvégig betegen versenyzett. Autónk végig jól ment, ám az utolsó gyorsaságira már kezdett elfogyni... Ennek ellenére a pénteki versenynapon szerzett előnyünk kitartott a viadal végéig, és a brassói rali után jó volt újra nyerni. Tökéletes hétvégén vagyunk túl, az autó már szervizben van, és készülünk a bajnokság következő futamára – nyilatkozta Szabó Csongor, aki toronymagasan vezeti a 9-es osztály rangsorát.
– A verseny elejét elóvatoskodtam, amiért bosszankodtam is egy picit. Ennek ellenére a pénteki nap hátralévő része jól alakult. Szombaton már határozottabban versenyeztünk, bár voltak gondjaink. Lassan felzárkóztunk a kategóriánkbeli élmezőnyhöz, és az utolsó 45 km-en fantasztikusat autózva megszereztük idei első sikerünket – mesélte Kelemen Péter, aki hétvégi győzelmének köszönhetően átvette a vezetést a Dacia Kupában.
Az eredmények (Arad Rali, 548 km/11 gyorsasági szakasz, 145 km): * FIA-rangsor: 1. Simone Tempestini/Dorin Pulpea (Ford Fiesta R5) 1:26:33.1 óra… 13. Szabó Csongor/Marcus Andreoiu (Suzuki Swift Sport) 1:44:44.6 óra (+22:11.5 perc)... 16. Kelemen Péter/Molnár Gyula (Dacia Logan) 1:49:40.3 óra (+23:07.2 perc) * 9-es osztály: 1. Szabó Csongor/Marcus Andreoiu (Suzuki Swift Sport) 1:44:44.6 óra, 2. Alexandru Ardelean/Horaţiu Baltador (Suzuki Swift Sport) 1:48:48.9 óra (+4.3 mp), 3. Radu Necula/Adrian Temes (Suzuki Swift Sport) 1:49:05.4 óra (+20.8 mp), 4. Kelemen Péter/Molnár Gyula (Dacia Logan) 1:49:40.3 óra (+55.7 mp) * Dacia Kupa: 1. Kelemen Péter/Molnár Gyula (Dacia Logan) 1:49:40.3 óra, 2. Vlad Miculici/Rares Fetean (Dacia Logan) 1:49:54.3 óra (+14.5 mp), 3. Adrian Drăgan/Valentin Brădăteanu (Dacia Logan) 1:50:27.4 óra (+47.1 mp).
A pontvadászat állása: * FIA-rangsor: 1. Simone Tempestini 55 pont... 21. Szabó Csongor 0 pont... 30. Kelemen Péter 0 pont * 9-es osztály: 1. Szabó Csongor 55 pont, 2. Alexandru Ardelean 36 pont, 3. Radu Necula 24,60 pont... 7. Kelemen Péter 12 pont * Dacia Kupa: 1. Kelemen Péter 37 pont, 2. Adrian Drăgan 33 pont, 3. Bogdan Talasman 30 pont.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.