Úgy vélem, Tőkés László mint a tanács frissen megválasztott elnöke már ezzel az indítványával megszolgálta a bizalmat, melyet azért kért többek közt a székelységtől, hogy kiléphessen az európai színtérre. Temesvár hőse itt, a szemünk előtt érik azzá a politikussá, akivel ezentúl a nemzetközi színtéren is számolni kell, s aki íme, az anyaország mulasztásainak jóvátételére hív fel.

Az autonómiatanács eléggé nem méltathatóan ama ellentét feloldására keresi a megfelelő módot, mely a leszakított nemzetrészek céljai és pillanatnyi lehetőségei között fennáll. E kisebbségek egy mostoha évszázad viszontagságai után sem adhatják alább a kulturális és területi autonómiaformák igénylésénél, melynek megadására viszont az első világháború után nyeregbe került nemzetek elitjei mind ez ideig nem sok hajlandóságot mutattak. A magyar törekvések békés formái és a belső önrendelkezést túlzó radikalizmusnak beállító többségi álláspont közti vitát próbálja meg most kimozdítani a holtpontról a próbálkozás, mely a kérdés megoldását attól reméli, hogy a NATO belső biztonságpolitikai kontextusába helyezi.

Az újítás pillanatnyi visszhangjától úgyszólván függetlenül mindenképpen figyelemre méltóan, jövős lépésnek tekintendő. A világ legerősebb biztonsági szövetsége ugyanis folyton újabb tagállamokkal bővül, s növekedésével, erősödésével egyenes arányban kell belső egyensúlya megszilárdítására egyre nagyobb gondot fordítania. E tekintetben a céljait békés eszközökkel elérni kívánó magyar kisebbségi törekvések méltán számíthatnak arra, hogy a szövetség részéről előbb vagy utóbb, de támogatásban fognak részesülni, mi több, meglehet, hogy azt a szövetség hasonló belső gondjai enyhítésére mint mintaszerűeket fogja ajánlani. A vértelen belső reform árfolyama csak emelkedhet, s a NATO védernyője alá siető nemzeteknek fel kell ismerniük, hogy a külső biztonságuk garantálása belpolitikájukban új kötelezettségeket ró rájuk.