A Legfelső Védelmi Tanács tegnap a hírszerző szolgálat javaslatára egy héttel a NATO-csúcs előtt a terrorista veszélyeztetettséget elővigyázatosról közepesre módosította. A kékről sárgára váltó készenléti állapotot a rendszer 2004-es bevezetése óta először alkalmazzák Romániában, ez több rendfenntartó jelenlétét, az információs szolgálatok összehangolt tevékenységét jelenti.
Ugyanakkor március 24. és április 4. között az Otopeni repülőtér és a csúcstalálkozó helyszíne közötti útszakaszon lezárják a forgalmat, és megerősítik a határok védelmét. Tegnap több globalizációellenes tüntetőt utasítottak ki az országból, akik Giurgiunál kívántak az országba lépni.
Tăriceanu kormányfő felkérte a rendőröket, oly módon biztosítsák a közrendet és a közlekedési biztonságot a NATO-csúcstalálkozó ideje alatt, hogy bebizonyosodjék, Románia képes eleget tenni feladatainak. A román rendőrség napja alkalmából a kormányfő üzenetében emlékeztet arra, hogy április 2—4. között Bukarestben az idei esztendő egyik legfontosabb nemzetközi eseményét tartják, mely a rendőrség számára is fontos tesztet jelent a nemzetközi közvélemény előtt.
A rendes körülmények között működő napi mintegy száz repülőjáratból 15―20-at törölnek a NATO-csúcs idején a bukaresti Otopeni repülőtéren. A Ziarul financiar pénzügyi-üzleti napilap értesülései szerint további társaságok jelenthetik be a járatritkítást. A közlekedési minisztérium kezdetben mindkét légikikötő lezárását tervezte a NATO-csúcs napjaira, később azonban úgy döntött, hogy korlátozott forgalom mellett mégis nyitva tartja azokat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.