Körülbelül száz vidéki fiatal számára biztosítanak szakmai képzést, és legalább huszonöt munkahely létesül annak a programnak a keretében, amelyet több megyei tanáccsal és munkaerő-foglalkoztatási hivatallal közösen bonyolítanak le.
A program a humánerőforrás-fejlesztési tengelyhez tartozik, célja: munkalehetőség teremtése vidéki fiatalok számára. Az első szakaszban piackutatást végeznek a térségben tapasztalható helyzetről, utána lebonyolítják a szakmai képzést, végül pedig versenytárgyaláson kijelölik, majd létrehozzák azt a két központot, ahol a fiatalok távmunkát végezhetnek. A program április közepén kezdődik, így őszre már létre is jöhetnek a teleközpontok, ahol legalább 25 fiatal dolgozik majd. A munkalehetőségek változatosak: a tervek szerint telefonos kapcsolattartással, de akár könyveléssel is foglalkozhatnak a távmunkát végzők. A program összértéke Kovászna megyében 250 000 euró, ebből 5000 euró önrészt kell biztosítania a megyei tanácsnak. (Farcádi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.