A Valutaalap sokat segített

2015. május 21., csütörtök, Belföld

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) sokat segített abban, hogy Románia koherens pénzügyi és gazdasági politikát kövessen az elmúlt években – jelentette ki tegnap újságírói kérdésre válaszolva Mugur Isărescu, a román nemzeti bank kormányzója.

A Valutaalap, az Európai Bizottság és a Világbank szakértőiből álló küldöttség kedden elkezdte soron következő felülvizsgálati látogatását Bukarestben. Isărescu – aki szerint Bukarestnek újabb megállapodásra lesz szüksége a nemzetközi hitelezőkkel – kifejtette: a Valutaalappal való együttműködés egyik előnye az volt, hogy a washingtoni pénzintézet „összesítőként” működött, vagyis az egymással hiányosan kommunikáló román intézmények politikáját összehangolta. „Ennyi év együttműködés után elmondhatom, hogy az IMF segített Romániának abban, hogy pénzügyi-gazdasági politikája következetesebb legyen, ugyanis helyi szinten az intézmények sokszor »későfeudalizmusban« szenvednek, vagyis vezetőik nem beszélnek egymással eleget, így a Valutaalap – külön-külön egyeztetve velük – felhívta a figyelmet, amikor eltérő politikájukat nem hangolták össze” – magyarázta. Isărescu úgy véli: Ro­mániának még mindig a szerkezeti reformok terén van tennivalója, a pénzügyi-monetáris intézkedések nem pótolhatják ezeket. * A Valutaalap tavalyi és idei felülvizsgálati látogatásai kudarccal végződtek, legutóbb az év elején a lakossági gázár liberalizálásának ütemtervéről, valamint a szénbányászatban tervezett szerkezeti átalakításokról nem tudtak megállapodni. A pénzintézet szakemberei kételkednek a kormány adócsökkentési terveinek fenntarthatóságában is. Ezekről a május 26-áig tartó felülvizsgálati látogatáson tárgyalnak először.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 774
szavazógép
2015-05-21: Belföld - :

Lesz alternatív választási küszöb

Megegyeztek a romániai pártok vezetői az új parlamenti választási törvény alapelveiről, egyebek mellett arról, hogy a legkisebb megyének is két szenátora és négy képviselője legyen – tájékoztatott tegnap Kelemen Hunor RMDSZ-elnök,
2015-05-21: Belföld - :

Betiltják a rönkexportot

A kormány nem sürgősségi rendeletet, hanem törvénytervezetet dolgozott ki annak érdekében, hogy Románia néhány hónapra ideiglenesen betiltsa a faexportot – jelentette be tegnap Victor Ponta kormányfő, aki szerint így az intézkedés kevésbé kritizálható a nemzetközi intézmények vagy cégek részéről.