Szokásos tavaszi nagytakarítást szervezett a Rétyi Nyírben a megyeháza természetvédelmi központja, s miként az elmúlt években, most is mintegy nyolc köbméternyi szemetet gyűjtöttek össze. Ennél súlyosabb gond ellenben, hogy sokan háztartási hulladéklerakóként használják a természetvédelmi területet.
Pelenkát, autógumit, elektromos kütyüket, építkezési törmeléket szedtek össze a szokásos pillepalackok, más hasonló maradványok mellett, de óvszert is találtak az erdőben a takarítást végzők. Jól látszik, a környékbeliek zsákostól hordják ki a szemetet a Rétyi Nyír területére, pelenkákat is találtak halomban – magyarázta Papucs András, a megyei tanács természetvédelmi központjának megbízott vezetője, megjegyezve, a megyeháza – mint a 2020 hektáros természetvédelmi terület gondnoka – 2012 óta szervez takarítást, a mostani közmunkán 8–10 szociális segélyben részesülő rétyi lakos dolgozott. Két konténernyi hulladékot gyűjtöttek össze, vélhetően azok szemetét, akik nem rendelkeznek a háztartási hulladék elszállítására vonatkozó szerződéssel. A természetvédők más problémákkal is szembesültek, egyrészt szennyezést eredményez a jelentős mértékű autós közlekedés, illetve gondot okozott a több hektáron történt tarlóégetés, legelő és kaszáló egyaránt károsult. A Rétyi Nyírben egyébként tilos az autózás (magánszemélyre ezért 3000–6000 lejes bírság szabható ki), kirándulni, biciklizni pedig jelzett útvonalakon lehet, előbbire egy sárga ponttal jelzett körtúra, utóbbira pedig a Sepsi Zöld Út biztosít lehetőséget. A természetvédelmi területen az illetékesek leltározzák a törvénytelen építkezőket is, idén eljárást indítanak ellenük.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.