A magyarországi Hajósról rajtol ma a 11 napon át tartó, Magyarország mind a 22 borvidékének 103 települését érintő nemzeti bormaraton, amelynek célja, hogy felállítsa a leghosszabb maratonváltó világrekordját.
A nemzeti bormaraton Magyarország legnagyobb borgasztronómiai és sporteseménye, egyben az idei év legnagyobb országos közösségi rendezvénye, melynek fővédnöke Áder János köztársasági elnök, védnöke pedig Hende Csaba honvédelmi miniszter. Az összesen 2573 kilométer hosszú maraton programjában hét maratoni és hat félmaratoni táv szerepel. Az esemény kiemelt célja, hogy a nemzeti sikerágazatokat, azaz a magyar borvidékeket és sportot összekötve hozzájáruljon ezek népszerűsítéséhez és Magyarország turisztikai vonzerejének növeléséhez.
A nemzeti bormaraton mindennap egy-egy kiemelt helyszínen, az első nap Villányban, majd Szekszárdon, Nagykanizsán, Balatonfüreden, Sopronban, Tatán, Soltvadkerten, Egerben, Tokajban, Jászberényben, végül Szegeden várja a futás és a bor iránt érdeklődőket, akik helyi termelőkkel és kézművesekkel ismerkedhetnek meg, továbbá szabadidős, kulturális és sportrendezvényeken, koncerteken, kirakodóvásáron és borkóstolón vehetnek részt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.