Izzadságunk a boldogságunkról árulkodik – ezt állítja egy érdekes nemzetközi egyetemi kutatás. Ennek során derült ki, hogy boldogság esetén izzadságunk olyan szagokat áraszt, melyekből tudat alatt mások érzékelhetik, hogy remek a hangulatunk.
Ezt egy igen egyszerű vizsgálattal derítették ki. Első lépésként egyes résztvevőknek olyan videókat mutattak, amelyekről tudták, hogy boldogsággal teli érzéseket keltenek, másoknak viszont semleges videókat mutattak, a többieknek pedig félelmeteseket. A videók nézése közben a résztvevők kondigépekkel sportoltak, így a kutatók izzadságmintákat vettek tőlük. Ezeket nőknek mutatták meg, hiszen a nők szaglása általánosságban jobb a férfiakénál. A nők megszagolták a mintákat, de nem tudtak különbséget tenni, hogy melyik minta gazdája boldog és melyik nem. Ekkor jött viszont a kutatás érdekes része, ugyanis szaglás közben a nők arcát kamerával vették, majd a felvételeket kielemezték. Az arc minden apró rezdülését figyelték, és kiderült: a boldog résztvevők izzadságmintáitól a nők arcizmai minden esetben úgy mozdultak el, mint amikor kezdenek elmosolyodni. A kutatók szerint tehát az izzadság szagából tudat alatt érzékeljük, ha valaki boldog. (hvg.hu)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.