Ötvenegy alapképzést és tizenhét mesteri fokozatot végző hallgató ballagott tegnap a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Kara sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán. A vállalatgazdaság, valamint a kereskedelem, turizmus és szolgáltatások gazdaságtana szakon végző fiatalok búcsúztatását az alkalomra feldíszített földszinti aulában tartották.
A tanárok és a hallgatók bevonulását a Plugor Sándor Művészeti Líceum Sipos Zoltán vezette Eufónia kórusa kísérte, mely a köszöntőbeszédek között is előadott néhány dalt. Laura Oltean, a sepsiszentgyörgyi tagozat igazgatója, az említett szakok vezetője hangsúlyozta, az életben lesznek olyan kihívások, amelyekre a fiatalok nem számítanak, éppen ezért folyamatosan kell képezniük magukat, hogy le tudják győzni az akadályokat. Az igazgató szerint egy egyetem az ott tanítók és tanulók által válik erőssé. Sebastian Cucu prefektus folytatta a gondolatot, és arra kérte a hallgatókat, bárhová jutnak, vigyék jó hírét a megerősödött szentgyörgyi egyetemnek. Sztakics Éva alpolgármester hangsúlyozta, a helyi vállalkozók a társadalom biztos megtartói, és arra biztatta a fiatal közgazdászokat, indítsanak vállalkozásokat Sepsiszentgyörgyön. Fosztó Mónika, a magyar tanulmányi vonal vezetője azt kívánta a ballagóknak, ne csak kitűnő, hanem hasznos emberekké váljanak.
A ballagás a hallgatók által a tanároknak mondott köszönettel és a legeredményesebb végzősök díjazásával zárult.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.