Teljes búcsúval járó, vagyis az ideiglenes büntetéstől, a tisztítótűztől megszabadító pápai áldásban is részesülnek az idei csíksomlyói búcsú zarándokai abból az alkalomból, hogy idén 500 éves a csíksomlyói Mária-kegyszobor, és az idei zarándoklatra az ebből az alkalomból meghirdetett jubileumi Mária-évben kerül sor.
A hagyományosan pünkösdvasárnap előtti szombaton tartandó zarándoklatra idén is százezreket várnak a somlyói nyeregbe, ahol helyi idő szerint 12.30-kor kezdődik az ünnepi szentmise. Az idei búcsú jelmondata, az „Oltalmad alá futunk” a jubileumi Mária-évhez kapcsolódik, a mise ünnepi szónoka pedig Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke lesz.
Az eseményre a magyar kormány támogatásával felújították a Makovecz Imre tervei alapján készült Hármashalom oltárt (képünk), mely a magyar címer jegyeit viseli magán. A munkálatok során kicserélték a tető zsindelyborítását, korszerűsítették a szigetelést és a vízelvezetést, és – mivel öt évvel ezelőtt villámcsapás érte az oltár keresztjét – az építményre villámhárítót is szereltek. Jakubinyi György érsek a Hargita Népe tegnapi számában közölt interjúban a búcsú üzeneteként azt mondta: „ragaszkodjunk hitünkhöz, ragaszkodjunk nemzetünkhöz, azaz anyanyelvünkhöz és kultúránkhoz, ragaszkodjunk szülőföldünkhöz”. Úgy vélte, ezt az üzenetet hordozza a Kissomlyó-hegyen álló Salvator-kápolna előtti kőkereszt felirata is: „Isten! Tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben!”
A csíksomlyói búcsúra szerte a világból érkeznek zarándokok. Közöttük lesz Áder János, Magyarország elnöke is. A zarándokcsoportok tekintélyes része a hagyomány szerint, gyalogosan teszi meg az utat.
Az idén ötszáz éves csíksomlyói Mária-szobor a világon ismert legnagyobb kegyszobor. A reneszánsz stílusú, hársfából készült alkotás magassága 2,27 méter, alkotója ismeretlen. A szobor a napba öltözött asszonyt ábrázolja, akinek lába alatt a hold, fején tizenkét csillagból álló koszorú, bal karján a kis Jézus. Mária királyi jegyeket is visel: fején korona, jobb kezében jogar. A szobrot 1798-ban, Batthyány Ignác erdélyi püspök idején az egyház Csodatevő, segítő szent Szűznek nevezte el.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.