A hit után a szülőföld szeretete, a hagyományokhoz való ragaszkodás az az érték, amely megtart bennünket – hangsúlyozta Sógor Csaba európai parlamenti képviselő pünkösd vasárnapján a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumban az Emelt fővel – bukovinai székelyek Magyarországon 1941–2011 című kiállítás megnyitóján.
A bukovinai székely családoktól gyűjtött fényképek és dokumentumok tárlatát Pozsony Ferenc zabolai származású kolozsvári egyetemi tanár, a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum létrehozója nyitotta meg. Az 1941-es Magyarországra való telepítés hetvenedik évfordulójára a bonyhádi Völgységi Múzeum által rendezett kiállítás ötletgazdája és kivitelezője, Csibi Krisztina, jelenleg a budapesti Magyarság Háza igazgatója, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnökségi tagja a megnyitón azt mondta: bár a bukovinai székelység az egyik leghányatottabb sorsú közösség, az elmúlt kétszázötven év alatt mindvégig megtartotta székely öntudatát, kultúráját, hagyományait. Röviden ismertette a bukovinai székelyek történetét a madéfalvi veszedelemtől a Moldvába menekülésen keresztül a bácskai kitelepítésig és az ottani meghurcoltatásokon át a jelenlegi helyzetig.
Az 1764-es madéfalvi veszedelem következtében a Székelyföldről elvándorolni kényszerült csoportok, közel kétezren előbb Moldvában találtak menedéket, majd egy évtized után létrehozták az öt bukovinai falut, Józseffalvát, Andrásfalvát, Hadikfalvát, Istensegítst és Fogadjistent. Ebben az öt faluban meghússzorozták létszámukat, harmincezres népcsoporttá váltak. 1883-tól kezdődően vándoroltak, előbb az Al-Dunára telepedtek, a századfordulón Kanadába, Brazíliába is vándoroltak családok, majd Dél-Erdélybe, Bánságba, Szatmár megyébe kerültek, végül 1941-ben a magyar kormány szervezetten áttelepítette őket az akkor frissen, 1941 húsvétján visszafoglalt bácskai térségbe. Itt az egyes falvak, a családok szétszóratásáról is beszélhetünk, de ami ezután következett, az még borzasztóbb volt számukra. 1944 őszén kiürítési parancsra el kellett hagyniuk Bácskát, és 1945 tavaszáig, egy fél éven keresztül nyugat-dunántúli falvakban húzták meg magukat, útszéleken vészelték át a téli hónapokat. Ezután Gelence híres szülötte, Bodor György 1945. április elején elutazott Bonyhádra, és ott a telepítési bizottság vezetésével megkezdte a német lakosság összeköltöztetését, oda telepítette be a tizennégyezer fős bukovinai székelységet. Mesélték az idősek, néhány nap leforgása alatt az egykori telepítési bizottság székháza, a jelenlegi Völgységi Múzeum előtti Szabadság téren hatalmas szekérkaraván jelent meg, mert ez a tizennégyezer ember tartotta egymással a kapcsolatot, és futótűzként terjedt a hír, hogy itt meg lehet élni. Elkezdődött egy újabb nagyon nehéz időszak, amely azóta is tart, németekkel, felvidékiekkel, őslakos magyarokkal élnek együtt, sok a vegyes házasság, de mindenki kiáll a saját múltja, hagyományai mellett – idézte fel.
Csibi Krisztina a Tolna megyei Bonyhád járás egyik kis falujában, Kisdorogon született, amely az ott lakó svábok és felvidéki magyarok, bukovinai székelyek otthona azóta is. Édesapja hadikfalvi, édesanyja már a menekülés alatt, Bácskában született, a család sorsa jól tükrözi a bukovinai székelyek huszadik századi történetét. Lapunknak elmondta, a legtöbb családnak akkora traumát okozott a többszöri áttelepítés, lakhelyváltoztatás, teljesen kiszakítva az egykori környezetből, hogy a „madéfalvi veszedelem esti mese a családokban, estéről estére elmesélték a tragédiát, hogy honnan származunk, és elmondták, mi azóta vagyunk bukovinai székelyek, amióta Mária Terézia kikergetett minket egykori szeretett szülőföldünkről. Ezzel az érzéssel nőttünk fel, ha nem is tudtunk mindent pontosan a helyére tenni, de hallottuk, miként a Hadikfalva, Zöld Péter, Domokos Pál Péter, Bodor György, Földi István nevét is már gyermekkorunk óta ismerjük.”
Az Emelt fővel kiállítás címe Gáspár Simon Antal istensegítsi parasztíró, kántor egyik írásából származik: „Sok rosszat híreszteltek rólunk azok, akik ellenségnek néztek münköt, de idővel bébizonyítsuk, hogy ezek rágalmak voltak, s akkor mű es emelt fővel járhatunk, s mindenki láthassa, hogy hű gyermekei vagyunk ennek a drága magyar hazának.” Eddig közel harminc helyszínen mutatták be, köztük Sógor Csaba támogatásával 2014-ben, a madéfalvi veszedelem 200. évfordulóján a madéfalvi Fészek Tájházban, a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban és a Kriza János Néprajzi Társaság jóvoltából Kolozsváron.
A bukovinai székelyek történetét bemutató kiállítás zabolai megnyitóján énekkel, hangszeres zenével közreműködött Thiesz Katalin, Dezső Tibor Attila és három gyermeke, Attila, István és Tündér Ilona. A tárlat egy hónapig látható.
