Miközben mi a csíksomlyói ünnepség lélektani felhajtóerejében gyönyörködtünk, meggondolkodtató dolog történt Európa nyugati peremén, egy olyan országban, melynek 90 százaléka (!) katolikus vallású. Szeptemberben lesz tíz éve, hogy az IRA (Ír Köztársasági Hadsereg) egyházi és politikai méltóságok jelenlétében ünnepélyesen letette a fegyvert.
Az ír terrorizmus/szeparatizmus – nevezetesen a katolikus írek protestáns britek elleni (vallások közti háborúként álcázott) függetlenségi mozgalma – már 1998. nagypéntekén jelezte békülékeny szándékát, természetesen politikai alku függvényében. Az angolok nyelvi jogokat és területi autonómiát ajánlottak (figyelem!). További hét évbe tellett az egyezség gyakorlati kivitelezése.
Napokkal a békekötés után, a történtek „melegében” több ezer kilométerrel keletebbre, a romániai Székelyföld peremén fekvő Kovásznán Vitéz dr. Székely Zsolt régészprofesszor, a Történelmi Vitézi Rend erdélyi vezére jelentette be a hírt a szervezet szűkebb területi összejövetelén.
– Az írek felhagytak a robbantgatásokkal, fegyveres összetűzésekkel és a polgári engedetlenség egyéb radikális formáival. Úgy döntöttek, hogy ezután békés eszközökkel, többek közt demográfiai szaporulattal fogják folytatni harcukat... – emlékezetből idézem.
Romániai magyar népességi statisztikánkat (elmúlt negyed évszázadbéli fogyatkozásunkat) szemlélve ez a „fegyvernem”, melyet magyarán gyermekcsinálásnak nevezhetnénk, valóban tanulságosnak tűnhet. De itt szembevigyorog velünk a múlt, és fügét mutat az erdélyi magyarságnak, mert elszalasztotta azt a történelmi lehetőséget, hogy komaságba keveredjék Románia első emberével, aki akkor világviszonylatban is az egyik legközismertebb politikai szereplő volt, igaz: rettenetesen negatív értelemben. Ne feledjük: a kommunista diktátor minden áron, a legdrákóibb módszerekkel is gyarapítani akarta Románia lakosságát. A magzatelhajtást szigorúan büntette! A sokgyermekes anyákat kitüntette, megjutalmazta! És tiszteletbeli keresztapaságot is vállalt! De itt azonnal megjegyezném, hogy – máig érthetetlen módon – nem figyelt a gyermek/anya nemzetiségére! Mi több: arra sem, hogy a csöppséget milyen névre keresztelik. Lehettél ősmagyar Árpád, Töhötöm, Ajándok..., de akár Kunigunda is (már ha leánynak születtél), sőt, olyan roma gyermekről is tudunk Háromszéken, akit Winnetou-ként anyakönyveztettek be szülei! És történt ez olyan időkben, amikor még megjelenhetett (szemkiszúrásból, Nyugat felé) néhány magyar újság, sőt, irodalmi lap is, de „Sfântu Gheorghén”, Miercurea Ciuc-ban vagy... Cluj-Napocan volt a szerkesztőség, mert településeink magyar neveit (pl. Kolozsvár) már bűncselekménynek számított kiírni.
*
De térjünk vissza az írországi állapotokra! Írország: szigetország. Nehezen bevehető földrajzi területnek tűnhet. De a brit szomszédoknak 1651-ben mégis sikerült igájukba hajtaniuk a népet, mely azóta vívja függetlenségi harcát. Az ír sziget 1949 óta politikailag két részből áll: a terület 86%-át elfoglaló Ír Köztársaságból, mely független állam és EU-tag. Eközben az északkeleti területek (Észak-Írország néven) még manapság is az Egyesült Királyság fennhatósága alá tartoznak. A sziget lakossága közel hatmillió, ebből valamivel több mint 4,2 millió az Ír Köztársaságban él. Az angol uralom alatt rekedt és emiatt rebellis északírek 1969-ben szétszakadtak, ún. „hivatalosokra” és radikálisokra. A hivatalosokat mi, magyar (deákferenci) szinonimával talán „kiegyezkedőknek” nevezhetnénk, a másik oldal nem volt más, mint az IRA, mely épp ekkor, 1969-ben alakult, s három évtizeden át terrorakciókkal zaklatta az Egyesült Királyságot. Közel háromezren haltak meg, köztük hétszáz brit katona. A mérleg tehát mindkét oldalra nézve negatív. Ideje volt a békének!
...És ezek után most tegyük górcsövünk alá a forró aktualitást! Írországban május 22-én népszavazást tartottak, mégpedig a homoszexuálisok házasságáról, heteroszexuálisokhoz viszonyított teljes egyenjogúságáról, mintegy szembeszállva a Vatikán téziseivel. És az írországiak 62,3%-ban (a fiatalabb generációk!) igennel szavaztak a javaslatra! Ezek szerint közakarat útján szentesítik a házasság „modern” értelmezését, mely újra fogja definiálni az ősi fogalmat, mint kapcsolatot „két személy között, tekintet nélkül a nemi hovatartozásukra”.
Az ellenzéki oldal szerint a klasszikus család és a gyermek természetes családhoz (apához + anyához) való joga súlyosan megsérül, mert ezek után pl. egy homoszexuális férfi házaspár is gyermeket, akár kisfiút (!) is adoptálhat stb. És a lelkiismereti szabadság is megsérül! – kiáltották világgá az interneten a vesztesek. Elképesztő, ami a referendum előtt Írországban történt. A katolikus hitbe kapaszkodó konzervatív (idősebb) írektől, egyházaiktól nagy hirtelen megvontak minden állami támogatást, amit eddig házasság-felkészítő, társkereső stb. célokra és szervezetekre költöttek. Eközben a „melegek” IGEN (YES)-vonalát a parlamenti pártok, a sajtó és sok közismert „bulvárceleb”, híres közéleti személyiség támogatta. „És itt jön a képbe a harmadik dolog: kik pénzelték a referendumot, és a YES kampányt? Időközben fény derült ezekre a kérdésekre is: az amerikai pénzektől kezdve a legnagyobb brit béranya-cégen át a jelenlegi ír kormányig mindenki”– olvashatjuk világhálón a konzervatív írek elkeseredett helyzetelemzését.
Megjegyezném, hogy 2012-ben az úgyszintén többségében (58%) katolikus Szlovéniában próbálkoztak a háttérerők ugyanilyen referendummal és hasonló kampányfogásokkal. Az előzetes statisztikai felmérések ott is a meleg vonal fölényes győzelmét (!) jósolták a médiában, már hetekkel a népszavazás előtt, de a döntő pillanatban a szlovének (soraik közt a kisebbségi magyarok is) túlsúlyos nemmel szavaztak.
Hogy a népakarat ilyen meglepő bemutatkozása után mi történik a ketté osztott, de eddig egyesülési szándékot hirdető ír szigeten? A kártyavetőnő ha tudja! Három évvel ezelőtt független demográfiai szakértők egynemzedéknyi idő múltán tartották valószínűnek, hogy Észak-Írországban – a meghirdetett békés „gyermekcsinálási” mozgalom eredményeként – többségbe kerüljön a katolikus lakosság, és 2021-re tippelték az ezzel kapcsolatos referendum kiírását. Brit politikusok eközben abban reménykedtek, hogy a már Euro-övezethez tartozó ír terület súlyos gazdasági-pénzügyi gondjai elriasztják az alapjában jólétben élő észak-íreket az egyesülés szándékától. Vajon az EU-s (és amerikai) háttérerők sikeresen leszerelték az ír (állítólag viking gyökerű) virtust?
És hogy legyen, amin elmélkednünk, tegyük hozzá: eme referendum második kérdéskörében is a YES (IGEN) vonal győzött. Rövidesen az alkotmánymódosításba az is belefoglaltatik, hogy az eljövendő államelnökjelöltek minimális életkora nem 35 év lesz, mint eddig, hanem 21 (azaz: huszonegy!) Iskolai végzettségről, államtudományi tapasztalatról, egyéb elvárásokról vagy akár szexuális beállítottságról nem regélt a sajtó.
