Az elmúlt öt évben a kormányzás kulcsszava az erő volt, mostantól azonban a figyelem lesz – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett, Ötéves a kormány című konferencián, amelyen arról is beszélt: új szakaszt kell nyitni, és a polgári életminőség megteremtésére kell fektetni a hangsúlyt.
Az elmúlt öt évben egy végzetesen legyengített országot kellett felerősíteni, ami sikerült, és bár az erős vezetés ezután sem gyengülhet el, ma már nem az erő a legfontosabb: mostantól a kormányzás kulcsa a figyelem, „odafigyelés az emberekre, a mindennapi életre” – fejtette ki a Budapesti Történeti Múzeumban tartott, mintegy háromnegyed órás beszédében a kormányfő, aki szerint ez a munka talán még nehezebb lesz. A miniszterelnök szerint új szakaszt kell nyitni, és a polgári életminőség megteremtésére kell a hangsúlyt fektetni, a 2016-os költségvetés már erről szól: „a munkába igyekvő, bérből és fizetésből élő emberek számára akarjuk otthonosan berendezni az országot”. A polgári berendezkedés lényege – folytatta –, hogy emberközeli, emberléptékű, a politika pedig nem „odafent történik”, a makromutatók világában, hanem „bekopogtat az emberekhez, és a gondjaikra keresi a választ”. A polgári berendezkedés azt is jelenti: Magyarország magyar ország lesz, kis betűvel és két szóval, vagyis első a magyar emberek biztonsága, boldogulása és jóléte – fogalmazott a kormányfő, erkölcsi kérdésnek nevezve a magyarok sikerét. Több munkahely, kevesebb adó, támogatás a családoknak, nagyobb rend, de kevesebb szabály, kényelmesebb élet, büszkeség, kiállás – sorolta a polgári berendezkedés jellemzőit.
Értékelésében Orbán Viktor azt mondta: Magyarország ma már egy megerősödött, biztos lábakon álló, EU-s összehasonlításban is jól teljesítő ország. Felsorolt az elmúlt évekből olyan „kimagasló oszlopokat”, amelyek szerinte bizonyítják, hogy van a magyarokban kurázsi és az országban fantázia. A devizahitelesekkel kapcsolatban megjegyezte – utalva a konferencián szintén felszólaló Matolcsy György jegybankelnök szavaira –, hogy a forintosítással nem lehetett „gatyázni”, mert ha nem lépték volna meg időben, akkor ma 70 százalékkal magasabbak lennének a törlesztőrészletek, s nem arról szólna a vita, hogy azok mennyivel csökkentek.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy most „a jobbszél pártja tűnik vezető ellenzéki erőnek” Magyarországon, amivel kapcsolatban fontosnak tartotta világossá tenni az Európai Unióval és az NATO-val kapcsolatos álláspontját. Azt mondta, bár kész vitázni az Európai Unióval, de azt határozottan ellenzi, hogy bárki is az EU-ból vagy a NATO-ból való kilépés irányába terelje az országot, mert „nekünk, magyaroknak ez a családunk”, és „nem válunk”. Kitért a bevándorlással kapcsolatos új uniós tervekre is, amelyekről úgy fogalmazott: aki el akarja venni azt az alapvető jogot, hogy „megválasszam, kit engedek be a házamba, családomba, hazámba, az nem jót akar nekem, hanem rosszat”. Kijelentette: huszonöt év alatt sok minden változhat, de az nem, hogy „mi voltunk és mi vagyunk a szabad és független Magyarország hívei, mi vagyunk azok, akik számára Magyarország szuverenitása nem lehet alku tárgya”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.