Csütörtöktől vasárnapig a sepsiszentgyörgyi városi stadionnál és környékén rendezték meg a kilencedik Sportnapokat, amely idén is osztatlan sikert aratott a sportolni, mozogni vágyó megyeszékhelyiek körében. Az idő is a szervezőkkel tartott, hiszen az első versenynap hidegebb időjárása után a soron következő három napon már napsütés és meleg várta a Sportnapok résztvevőit.
Csütörtökön az atlétikáé volt a főszerep, pénteken a nagypályás labdarúgás, a teremfoci és kosárlabda került terítékre. Szombaton kézilabdameccsre, amerikaifutball-bemutatóra, terepmotoros-, műfalmászó-, íjászversenyre került sor, de volt lábteniszbajnokság és fitneszmaraton is. A vasárnap, a rendezvény zárónapja a családoknak szólt, de ennek ellenére a kosárlabda, a bowling, a duatlon és az asztalitenisz szerelmesei is megkapták a számukra érdekes eseményeket. De vegyük sorra a történteket.
Olimpiai futás
372-en iratkoztak be, és valamivel több, mint 350-en fejezték be a Román Olimpiai Akadémia Kovászna megyei fiókja által szervezett versenyt. Az eredmények: * nyílt verseny, nők: 1. Sabó Ibolya, 2. Silló Izabella, 3. Sabó Enikő; férfiak: 1. Robert Cristian Seretan, 2. Ştefan Vâlcu, 3. Bogdan Olaru * 10 év alatt, lányok: 1. Gocz Zsanett, 2. Vízi Izabella, 3. Dénes Jázmin Krisztina; fiúk: 1. Mihály Szabolcs, 2. Andrei Alex Chiper, 3. Jánó András * 11–15 év között: 1. Sabó Ibolya, 2. Păcurariu Nagy Diana, 3. Szilágyi Abigél; fiúk: 1. Robert Cristian Seretan, 2. Szilágyi Loránd, 3. Bodrea Nicolae * 16–20 év között: 1. Silló Izabella, 2. Molnár Eszter, 3. Lőcsei Tímea; fiúk: 1. Bogdan Olaru, 2. Robert Buterchi, 3. Deák Adorján * 21–25 év között, férfiak: 1. Ştefan Vâlcu, 2. Imreh László * 26–30 év között: 1. Ilie Roman, 2. Debreczi Zsolt * 31–40 év között: 1. Váncsa Gyöngyvér, 2. Albu Enikő; férfiak: 1. Pataki Attila * 41–50 év között, nők: 1. Nagy Judit; férfiak: 1. Gavril Boitis, 2. Préda Imre, 3. Dumitru Ifrim * 51 év fölött, nők: 1. Szabó Irén, 2. Pál Mária; férfiak: 1. Ioan Păcurariu.
24 óra futás
A sepsiszentgyörgyi Gáll Lajos Futókör újabb sikeres rendezvényen van túl, amelynek célja nem az, hogy a futókör tagjai fussanak 24 órát, hanem az, hogy minél több megyeszékhelyi lakost tudjanak megmozgatni a rendezvénnyel. A csütörtöki (16.30 óra) rajttól a pénteki lefújásig (16.30 óra) a szervezők összesen 912 személyt jegyeztek fel. A részt vevő futók egy nap alatt 4871 kört tettek meg a Szemerja negyedi stadionban, ez pedig 1948 km-t jelent. A házigazdák köszönik az iskoláknak (Székely Mikó Kollégium, Mikes Kelemen Elméleti Líceum, Kós Károly Iskolaközpont, Mihai Viteazul Főgimnázium, Váradi József Általános Iskola), a Shoto-Team és a Sport All karatékáinak, az MSC fiú kézilabdázóinak, a Topspin asztaliteniszezőinek, a North Zsola Dragon amatőr kosarasainak és mindazoknak, akik résztvételükkel hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. Támogatók: Kovászna Megye Tanácsa, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Equites Egyesület, Ervin-Impex, Bem-Balogh, H-Com, Tribel FF.
Hatodik Pedagógus Labdarúgókupa
A Pál Utcai Fiúk Egyesület szervezésében pénteken zajlott a hatodik alkalommal megszervezett Pedagógus Labdarúgókupa, melyen hat sepsiszentgyörgyi tanintézmény csapata vett részt. Az eredmények: Puskázó (Puskás Tivadar Iskolaközpont)–Sepsi ISK 9–1, Mikes Kelemen Elméleti Líceum–Pitypang (Speciális Általános Iskola) 7–0, Sepsi ISK–Református Kollégium/Székely Mikó Kollégium 1–5, Mihai Viteazul Főgimnázium–Mikes 1–0, Puskázó–Refi/Mikó 3–1, Mihai Viteazul–Pitypang 7–4, Sepsi ISK–Pitypang 2–1, Refi/Mikó–Mikes 0–2, Puskázó–Mihai Viteazul 1–2. A végső sorrend: 1. Mihai Viteazul Főgimnázium (Bajkó Levente Attila, Vasile Prahoveanu, Hendrik Izabella, Lakatos Tamás, Simon Zsolt, Péter József), 2. Puskázó – Puskás Tivadar Iskolaközpont, 3. Mikes Kelemen Elméleti Líceum, 4. Református Kollégium/Székely Mikó Kollégium, 5. Sepsi ISK, 6. Pitypang – Speciális Általános Iskola. Különdíjak: * legösszetartóbb csapat: Pitypang (Speciális Általános Iskola); gólkirály: Zsigmond Zoltán Károly (Puskazó) * legjobb férfi játékos: Péter József (Mihai V.) * legjobb női játékos: Hendrik Izabella (Mihai V.) * legjobb hátvéd: Farkas Bíborka (Pitypang) * legjobb kapus: Recsenyédi Hunor (Puskázó).
Baranta íjászverseny
A Vinca Minor Egyesület szervezésében idén is sor került a hagyományos baranta íjászversenyre. A három versenyszámban két csoportban – 14 év alatt és 14 év fölött – indulhattak a résztvevők. Az eredmények: * mesteríjászat, gyerekek: 1. Tóth Máté, 2. Szentes Ádám; felnőttek: 1. Simon Attila, 2. Tóth Vilmos, 3. Nóda Scurtu Szabolcs * íjászfutárpálya: 1. Tóth Máté, 2. Szentes Ádám; felnőttek: 1. Elekes Tibor, 2. Fejér András, 3. Avram Gábor * íjászpárbaj: 1. A-CÉL (Nóda Scurtu Szabolcs, Fejér András), 2. Szikráék (Tóth Máté, Tóth Lehet), 3. Attilák (Simon Attila, Szőcs Attila).
Műfalmászó Román Kupa
A sepsiszentgyörgyi Adrenalin SK a Román Szikla- és Műfalmászó Szövetséggel közösen szombaton szervezte meg a rövid falas műfalmászó Román Kupát, amelyet a gyerek és ifjúsági korosztályú műfalmászók számára írtak ki. A 7–13 éves fiúk kategóriájában harmadik helyen végzett a sepsiszentgyörgyi Józsa Zsombor, második Tiberiu Ţintea és első Lucian Savu lett. A 7–9 éves lányok közt Andreea Savu volt az első, másodikként Virág Anna végzett. Ugyancsak a lányoknál, a 10–13 évesek korcsoportjában Dor Medina Popescu és Amelia Trifu a dobogó harmadik fokára állhatott fel, a végső győztes eldöntésére szuperfináléra került sor. Ennek a lebonyolítása után Szabó Dorottya az első, míg Adelaida Trifu a második helyen végzett. Az ifjúsági korcsoportban Nagy Judit állhatott fel a dobogó harmadik fokára, megelőzve ezzel csapattársait, Korodi Henriettát és Nagy Jankát. Az első két hely a Trifu testvérek között dőlt el, akik mindketten többszörös román bajnokok mind az ifiknél, mind a felnőtteknél. Első lett Arina Trifu, második pedig Antonia Trifu. Az ifjúsági fiúk mezőnye volt a legnépesebb, ahol Toró Etele, Józsa Ede és Kelemen Szilárd is bejutott a döntőbe, de nem sikerült a dobogóra küzdeniük magukat. A harmadik helyen a bukaresti Constantin Toma végzett, míg a másodikon Radu Pătrăşcoiu. Látványos döntőzés után a szentgyörgyi Sántha Róbert bizonyult a legjobbnak, és ezzel ő nyerte az idei Román Kupát.
Duatlon
A sepsiszentgyörgyi Alpinsport Egyesület idén is megszervezte a sportnapi duatlonversenyét, amelyen öt kategóriában álltak rajthoz a versenyzők. A viadal helyszíne a Kilátó, a Vadász utca mögötti dombok voltak. Az eredmények: * 5–10 év között (2,5 km futás, 5 km kerékpározás, 2,5 km futás): 1. Balló Árpád Örs * 11–14 év között: 1. Tóth Máté, 2. Szentes Ádám, 3. Szőcs Örs, 4. Tőkés Etele * 19–30 év között (5 km futás, 10 km kerékpározás, 2,5 km futás): 1. Dombi András, 2. Imreh László, 3. Alexandru Cociş * 31–40 év között: 1. Szőcs Attila, 2. Nagy Csaba Attila * 40 év fölött: 1. Szőcs Lóránt, 2. Tóth Lehel.
Gokart
Népes mezőnye volt a vasárnap megtartott versenynek, amelyen a háromszéki gyerekek összemérték gokarttudásukat és nem utolsósorban a motorok erejét egy akadálypályán. A kíváncsiskodók láthattak mindent abból, amit egy igazi autóverseny megkövetel: gyorsaság, sok sikán, gumicsikorgás és benzingőz. A megmérettetés fő jeligéje a fair play volt. Az eredmények: * bambino: 1. Török Anna, 2. Török Andrea * pufó: Nagy Zoltán Ajna, 2. Simon Andrea, 3. Bularca Richárd * mini: 1. Baconi Botond, Tóth István, 3. Mike Béla * kadett: Kerekes Nyirő Gergő, 2. Szász Dénes, 3. Robert Şerban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.