Tapolca ad otthont a Magyar Olimpiai Akadémia 51. vándorgyűlésének március 29-én és 30-án, melyre lapunk sportrovatvezetője is meghívott.
A gyűlésen Aján Tamás, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja és a MOA elnöke Peking és az olimpia, illetve Fábián László olimpiai aranyérmes Olimpia a bajnok szemével címmel tart előadást. Az 1956-ban Melbourne-ben rendezett olimpia világpolitikai jelentőségére Nádori László professzor, az egykori csapatvezető emlékezik. Az évek óta Tapolcán élő Nádori professzor egyébként életmű-kiállításon mutatja be gazdag gyűjteményét. Nem maradnak el a szokásos könyvbemutatók, az interjúk az olimpia bajnokaival, résztvevőivel. A vándorgyűlés második napján a résztvevők a tapolcai temetőben megkoszorúzzák Csermák József kalapácsvető olimpiai bajnok sírját, tisztelegnek a Panteon emlékfalánál, a trianoni emlékműnél, majd ellátogatnak a Tavasbarlangba.
A vándorgyűlés iránt nagy az érdeklődés, többek között nyolc olimpiai bajnok jelezte részvételét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.