Mi, hol, mikor?

2015. június 3., szerda, Mi, hol, mikor?

Trianoni megemlékezések
* A Hatvannégy Vár­megye Ifjúsági Mozgalom szervezésében Trianon-el­lenes felvonulást tartanak Sepsiszentgyörgyön. Csü­tör­tökön 19.30 órakor a központi katolikus templom elől a közös temetőben található első világháborús emlékműhöz vonulnak, ahol meghallgatják a mozgalom erdélyi szóvivőjének a beszédét.

* A Hatvannégy Vár­megye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi szervezete nemzeti gyásznapunkon, csütörtökön megemlékező felvonulást szervez Kéz­di­vásárhelyen. Gyülekező 16 órakor a Dózsa György és a Szabadság utca kereszteződésénél, a Kacsó Press lapterjesztőnél. A trianoni felvonulás útvonala: Dózsa György utca–Petőfi Sándor utca–Gábor Áron tér–Bem József utca–Hősök emlékműve. A Hősök emlékművénél beszédek, szavalatok hangzanak el.
* Kovászna és Vrancea megye határánál, a Vas-kútnál, Ozsdolától tizenhárom kilométerre a 2008 őszén felújított első világháborús katonasírnál lévő emlékkeresztnél csütörtökön 12 órakor emlékeznek meg a trianoni békediktátum 95. évfordulójáról. Indulás 11 órakor Ozsdola központjából.
 

Atelier Nemzetközi Színházi Fesztivál
Sepsiszentgyörgyön ma 18 órától a Háromszék Tánc­e­gyüt­tes A tékozló fiú című előadása az új stúdióban; 20.30-tól a belgiumi Alexis Rouvre Társulat színházcirkuszi Horkol című előadása a színház nagytermében (rendező: Alexis Rouvre).
Holnap: a temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház 7/7 táncszínházi előadása (rendező-koreográfus: Baczó Tünde) az új stúdióban, 20.15-től a bukaresti Nemzeti Színház Actorchestra előadása (rendező: Horia Suru) a nagyteremben (nézők a színpadon); 21.30-tól a bukaresti Tabu Színház Povestiri din Miserupia előadása (Lorena Lupuval).


Gyermeknapi nyertes tombolajegyek
A Máltai Szeretetszolgálat által szervezett gyermeknapi tombolajegyek nyertes számai: 1185, 3454, 2170, 1419, 2211, 3732, 2946, 3796, 324, 4380, 2111, 2161, 2765, 616, 3042, 3879, 4221, 1242, 1687, 617, 1053, 2705, 2510, 4730, 370, 741, 3061, 2384, 358, 26, 379, 3756, 692, 2716, 3507, 1139, 2857, 4335, 3880, 3956, 1445, 4019, 147, 4198, 120, 168, 3394, 2692, 3048, 699, 855, 2139, 13, 496, 1843, 2860, 519, 2677, 1518, 32, 2052, 3139, 1688, 661, 3313, 1286, 4245, 3266, 4627, 3921, 2542, 4905, 3176, 3755, 3104, 1027, 656, 2203, 2179,  2707, 4741, 2033, 5028, 4142, 3790, 3323, 4928, 4713, 4195, 3961, 3251, 2331, 2846, 3131, 1462, 1666, 3494, 3502, 831, 2328. A díjak átvehetők a Máltai Szeretetszolgálat Sepsiszentgyörgy, Horgász utca 34/B szám alatti székhelyén a hónap végéig (hétfőn és pénteken 17–18 óráig).


Vásár
A Tega Rt., a megyei és a városi önkormányzat június 6–7-én Sepsiszentgyörgyön a volt Bodok Szálló előtti parkolóban megszervezi a Helyi Termelők és Kézművesek Vásárát. Kézművesek és hagyományosélelmiszer-készítők jelentkezését várják június 5-éig a 0367 401 911-es telefonszámon.
 

EKE-rendezvény
Várnak minden EKE-tagot és természetjárást kedvelő turistát az éves megyei programra június 5. és 7. között a csomakőrösi Debreczi-táborba. A program péntek délután kezdődik, vasárnap délben zárul. Lesz Jártó Gábor (szom­bat) és Kiss András István (vasárnap) által szervezett csomakőrösi gyalogtúra, kerékpar­túra a Kovászna–Papolc–Zá­gon–tábor útvonalon, vetített képes előadások, közös tokányolás, tábortűz, zenés-bulis est. Az egyesület hároméves tevékenységi körét próbálják érinteni: természetjárás, hon­is­meret és környezetvédelem. Jelentkezni, érdeklődni Kiss András István táborszervezőnél és HEKE-tagnál lehet a 0722 300 661-es telefonon.


Rádió
A Marosvásárhelyi Rádió ma 10.15-kor kezdődő, Mi­ben segíthetünk? című műsorának témája a dohányzáskutatás. Meg­hívottak: dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár, programigazgató és Bálint József orvos, akik a kérdőíves felmérés eredményeivel, következtetéseivel kapcsolatos kérdésekre válaszolnak. A beszélgetésbe a hallgatók is bekapcsolódhatnak a 0265 222 022-es vagy a 0365 424 434-es telefonon, az SMS-szám: 0740 274 165. Kérdéseiket a műsort megelőzően is feltehetik a mibensegithetunk@marosvasarhelyiradio.ro e-mail címen. Mű­sorvezető: Agyagási Levente.


VI. huszártoborzó
Kovászna Megye Tanácsa, a Székely Virtus Hagyo­mányőrző Egyesület és Uzon község Polgármesteri Hiva­tala közös szervezésében június 6-án kezdetét veszi a VI. huszártoborzó Uzonban. Lisz­nyóban a református templom mellett 9.45, Bikfalván a központban 11 és Uzonban a központi parkban 13 órakor kezdődik a toborzó. Ezt kö­vetően 14 órától az uzoni szabadidőközpontban családias, szabadtéri mulatság lesz. Szívesen látnak mindenkit.


Vegyél helyit! Élj helyben!
A Háromszéki Közösségi Alapítvány június 1. és 12. között folytatja a Vegyél helyit! Élj helyben! közösségi kártya regisztrációs kampányát Sepsiszentgyörgyön a Bertis, a Bani Market üzletben és az Orex építőanyag-lerakatban. Hétköznap önkéntesek várják a kártyafelhasználókat, hogy elhasználódott kártyáikat kicserélhessék, ugyanakkor azokat is, akik újonnan szeretnének regisztrálni.


Babba országkerülő zarándoklat Baróton
A Babba országkerülő zarándoklat zarándokai Baróton egy napra kiállítják a Szent Korona képeit, a Mindszenty-stólát, a Má­tyás-oltárt és a Magyar csillagtérképet. Ugyan­akkor népmesék hangzanak el Huszár Andrea és Mile Zsigmond előadásában. A zarándokok június 4-én 18 órakor szeretettel várják az ér­deklődőket a Városi Művelődési Ház Bodosi Dániel Termében.


Heti sürgősség
A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi osztályán május 25. és június 2. között 775 ese­tet láttak el, 151 alkalom­mal a beutalás mellett döntöttek. A panaszok természete a jelzett időszakban: 39 szív- és érrendszeri, 66 ideggyógyászati, 123 sürgősségi sebészeti beavatkozás, 181 belgyógyászati, 119 gyermekgyógyászati, 56 nőgyógyászati, 72 pszichiátriai, 110 ortopédiai sürgősség. A fenti időszakban a kórházban 5 lány és 6 fiú született. Öt személyt láttak el közúti baleseti sérülésekkel. Egy 65 éves bukaresti hölgyet súlyos mellkasi sérülése miatt a fővárosi Floreasca Kórházba szállítottak, a Málnás község határában történt bal­eset 11 éves áldozata ese­tében csak a halál beálltát tudták megállapítani. A többi sérült a sürgősségi osztályon történt ellátást követően távozhatott az intézményből. Hét személyt erőszakos cselekmények nyo­mán kezeltek (egyiküket sem kellett beutalni),  tizenkilencet ittas állapot miatt (mindnyájan nagykorúak, az alapellátást követően elhagyhatták az intézményt). Öngyilkos­sági kísérlettel négy személy került a sürgősségi osztályra. Harminc­öten jelentkeztek kullancscsípéssel, egyiküknél sem volt indokolt a beutalás.


Röviden
Előadás.
Macalik Ernő karcfalvi biológus, teakészítő ma 9.30 órától előadást tart a most gyűjthető gyógynövényekről a sepsiszentgyörgyi Zathureczky Berta Otthon­ban. Az előadás alatt a biológus által szedett és összeválogatott gyógyfüvekből készített teát szolgálnak fel, és kedvező időjárás esetén gyógynövénygyűjtéssel egybekötött ki­rán­dulást szerveznek Sugásfür­dő felé. Az előadás nyitott.
Katonaénekek. Sepsi­szent­györgyön a Gyöngyvirág utcai református gyülekezet székhelyén csütörtökön 17 órától a Berde Áron Köz­gazdasági és Közigazgatási Szakközép­iskola diákjai előadják a Katona az én életem című, különböző korok katonaénekeiből összeállított műsorukat. Vezető tanár: Szabó Sándor. Mindenkit szeretettel várnak.
Magyar állampolgársági ügyintézés. Az RMDSZ Há­romszéki Területi Szerveze­té­nek munkatársai ma 13–16 órá­ig Esztelneken a polgár­mes­teri hivatalban, 14–16 óráig Nagy­borosnyón a pol­gármes­teri hivatalban, 16–18 óráig Léc­falván a Leza Egye­sület székhelyén várják az érdeklődőket.
Jogi szolgálat. Szerkesztő­ségünkben ma 13–15 óráig Balogh Klára jogtanácsos fogadja a jogi tanácsot igénylőket. A szolgáltatás ingyenes.
Guzsalyas. A sepsiszentgyörgyi Míves Házban ma 17.30-tól nemezkészítő tanfolyam felnőtteknek, 18 órától fa­zekastanfolyam felnőtteknek.
Cserebereklub. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Hobbi cserebereklubjába ma 16 órától várnak minden szenvedélyes gyűjtőt (bélyeg, képeslap, telefonkártya, kártyanaptár, sör­alátét, szalvéta stb.).
Mozgásművészet. A sepsiszentgyörgyi Live-Art Ala­pít­vány Olt utca 1. szám alatti tánc­stúdiójában ma 19.30–20.30 óráig body-art – alakformáló mozgás hölgyeknek kezdő szinten. Telefon: 0722 233 774.
Torna. Az Ida Aerobik mai programja a sepsiszentgyörgyi uszodában: 8 órától aerobik felnőtteknek, 9 órától nyugdíjastorna, 19 órától kondiaerobik felnőtteknek. Telefon: 0722 243 234.
Lomtalanítás. A Tega Rt. a feleslegessé vált elektromos és elektronikai háztartási eszközöket, használt bútorokat és a szelektív hulladékot ma 12–20 óráig Komollón gyűjti.
Mellrákosok támogatócsoportja. Pénteken 17 órától a sepsiszentgyörgyi Vörös­kereszt székhelyén csoporttalálkozó lesz.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1443
szavazógép
2015-06-02: Világfigyelő - :

Közelebb Európához (Bosznia-Hercegovina)

Hét év után tegnap életbe lépett a stabilizációs és társulási megállapodás az Európai Unió és Bosznia-Hercegovina között.
 
2015-06-03: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy
özv. MARCZI GYULÁNÉ
FÁBIÁN EMMA
nyugalmazott óvónő
81 éves korában rövid szenvedés után 2015. június 1-jén elhunyt.
Temetése 2015. június 4-én, csütörtökön 14 órakor lesz az árapataki családi háztól.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
4284666