Nagy sikernek örvendett a sugási út melletti tavakon vasárnap tartott gyermek horgászverseny. A kimagasló érdeklődést a versenyzők száma is mutatta: negyvenen neveztek a Gyermek-kupára, a legkisebb versenyző hároméves volt.
A gyermeknapi horgászversenyt második ízben szervezte meg a LamaCarp Horgászklub, tavaly húszan vettek részt. A fejlődés mutatja, igény van a sporthorgászversenyekre a gyerekek körében is, egyre több fiatal gondolja úgy, hogy egészségesebb, érdekesebb a természet ölén horgászni, mint például a számítógép előtt ülni – mondotta érdeklődésünkre Dálnoki László, az egyesület vezetője. A versenyt idén is támogatta Sepsiszentgyörgy önkormányzata, és számos cég nyújtott segítséget. Ennek köszönhetően minden versenyző négyméteres pecabotot kapott ajándékba teljes felszereléssel, etetőanyag-csomaggal, keverővödörrel, ráadásként ebéddel is megkínálták a résztvevőket, kísérőiket. Első helyen Antal Dániel végzett 6,96 kiló hallal és 2 ponttal. Második lett a tolókocsiból horgászó Andrei-Dorel Feldiorean (6,64 kiló hal, 4 pont), harmadik Balasa Armina (1,94 kiló hal, 7 pont). A legnagyobb halat, 3,5 kg-os pontyot Antal Dániel fogta ki.