Magyarországnak Helmut Kohlhoz hasonló barátokra van szüksége

Magyarországnak Helmut Kohlhoz ha­sonló barátokra van szüksége, olyan politi­kusokra, akik nemcsak 1990-ben, hanem most is egyszerre Magyarország és Európa barátai – mondta Balog Zoltán emberierő­forrás-miniszter, aki Angela Merkel kancellár szavaival jellemezte Helmut Kohlt: először bizalmat épített, aztán cselekedett. Nyugat-Európában divat volt nem szeretni a német egységet, Moszkva, London, Párizs és Róma bizonyos visszafogottsággal kezelte ezt a kérdést, Helmuth Kohlnak mégis sikerült leküzdenie az ellenállást – fogalmazott. A miniszter megjegyezte azt is, hogy talán a magyarok­nak sem ártana előbb bizalmat ébreszteni, és csak utána cselekedni. Balog Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyes emberek szerepe nem elhanyagolható a történelmi folyamatok alakításában, erre jó példa Helmuth Kohl, aki felismerte a megfelelő pillanatot. A német egység megteremtése azért is volt fontos a ma­gyaroknak, mert a kommunizmus végét jelentette, hiszen a kommunizmus fennállásának a garanciája volt, hogy Németország két darabban legyen. A fal nemcsak a két Németországot választotta el, hanem a szabad világot is a rab világtól – fűzte hozzá. Balog Zoltán arról is beszélt, hogy Nyugat-Európában ma úgy tekintenek a kommunizmusra mint rövid epizódra az európai történelemben, amelyen már sikerült túljutni, miközben sokszor még tovább él a fejekben, a mentalitásban. A mi­niszter szerint a kommunizmus örökségével ugyanúgy szembe kell fordulni, mint a nácizmus örökségével, és ezt Németországban tudják a legjobban. Ma­gyarország a keresztény kultúrában, a keresztény identitásban látja nemcsak a túlélés, hanem a gyarapodás zálogát is – fejtette ki Balog Zoltán. Azt mondta, számunkra továbbra is érvényes a Robert Schuman-i gondolat, amely szerint az európai demokrácia vagy keresztény lesz, vagy pedig nem lesz.
Helmut Kohl világosan látta és kimondta: a német egység és az európai egység ugyanannak az éremnek a két oldala – emelte ki Martonyi János. Az egykori külügyminiszter az Európai Unióról azt mondta, napjainkban nem állunk olyan jól, mint hisszük, ezért is van szükség az együttműködés elkerülhetetlen szélesítésére és mélyítésére. Hozzátette: az ere­deti értékek mellett kiállva, kormányzását javítva, szabályozottságát csökkentve Európá­nak meg kell mutatnia, hogy kife­lé is tud békét teremteni. A magyar diplomácia korábbi vezetője arról beszélt, 1989 a csodák időszaka volt, és a történésekben Helmut Kohl volt az egyik, a mi szempontunkból talán a legfontosabb szereplő, a huszadik század világtörténetének egyik meghatározó egyénisége. Megjegyezte, Helmut Kohl nem csupán megragadta a történelmi lehetőséget, de helyes választ tudott adni arra a kérdésre, melyik úton induljon el Németország, amely az európai egyensúlyhoz túl nagy, de ahhoz, hogy Európát dominálja, szerencsére túl kicsi. Kiemelve, a második világháború után Konrad Adenauer teljesen világossá tette, hogy az ország a nyugati szövetségi rendszer részese, és ezen Kohl kancellársága alatt, a német egységről tárgyalva sem változtattak, megemlítette, csoda volt az is, hogy minden szereplő felismerte, Európát csak akkor lehet majd egységesíteni, ha a német egység bekövetkezik, az egységes állam lesz az európai összefo­gás katalizátora. Martonyi János hozzátette: Németország erősebb európai beágyazásának részeként merült fel az egy­séges pénz megteremtése, majd ebből kiindulva a politikai unió gondolata, majd az abból még kimaradt államok bővítésének folyamata iránti igény.
Baranyi Tamás történész, a Terror Háza Múzeum kutatója kiemelte, hogy a németkérdés a hidegháború motorja volt, és arra emlékeztetett: a nyolcvanas évekre valamelyest beindult a korábban a szocialista tábor legéletképtelenebbjének számító keletnémet gaz­daság, de az ottani rendszer továbbra is a legmerevebbnek számított. Elmondta, a hatvanas évek közepén, Ludwig Erhard kancellársága idején felmerült a gondolat, hogy a gazdasági nehézségekkel küszködő Szovjetunió támogatása fejében Moszkva ne akadályozza az egyesítést, de Hruscsov elmozdítása miatt nem önthették formába ezt az elgondolást. A történész szerint két oka volt annak, hogy sikerre vihették a megosztottság felszámolását; az egyik, hogy Kohl minden politikai tőkéjét az egységes Németország gondolatába fektette, a másik pedig, hogy a tüntető tömegek nem „az NDK népeként”, hanem németként határozták meg önmagukat.