A háztartási fogyasztásra szánt hazai kitermelésű földgáz árának liberalizálására szánt ütemtervet fogadott el tegnapi ülésén a kormány. Az elképzelés – amelynek értelmében 2018-ig teljesen szabadpiaci áron kell forgalmazni a gázt Romániában – az Európai Bizottság tetszését is elnyerte; az eddigiekhez képest az a legfontosabb változás, hogy ezentúl évente egyszer lesz áremelés, nem negyedévenként, mint eddig.
Minden drágítás előtt kormányrendeletet kell kiadni, amelynek tervezetét tíz napra közvitára bocsátják; az elsőt már készíthetik is, mert július elsejétől 53 lejről 60-ra emelkedik a MWh ára. A következő drágításra 2016-ban kerül sor, akkor már 66 lejt kell fizetnünk egy MWh-ért, 2017-ben 72 lejt, 2018-ban pedig 78 lejt: ennyi most a szabadpiaci átlagár. Ha 2018-ig meghaladja a 78 lejt, új ütemtervet dolgoznak ki, amely 2021-ig tolja ki a gázárak felszabadítását. Ez nem azt jelenti, hogy ennyi is jelenik meg a számlákon: ezek az árak csak a hazai kitermelésű földgázra vonatkoznak, a végső árat pedig más elemek is alakítják, például az adózási politika, vagy az, hogy mennyi gázt importál Románia. Az ipari fogyasztók már 2015 elejétől piaci áron fizetik meg a gázt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.