Sombori Sándor Gábor Áron
A Hármas Alapítvány Kaláka Könyvek sorozatában nemrég megjelent Sombori Sándor Gábor Áron című regényes krónikájának legújabb kiadása, melyet a Háromszék tavaly, a Gábor Áron Emlékév alkalmából folytatásokban közölt. A Plugor Sándor rajzaival illusztrált kötet megvásárolható lapunk újságárudáiban, illetve megrendelhető szerkesztőségünkben.
Sylvester Lajos-emléknap
A csernátoni Sylvester Lajos Községi Könyvtár névadójára emlékezik június 7-én, vasárnap. Az emlékünnepség 12 órakor kezdődik, köszöntőt mond Bölöni Dávid, Csernáton község polgármestere. A könyvtár falán levő bronzplakett megkoszorúzását követően előadást tart Szabó József János hadtörténész (Dabas): Ugyanarról másképpen – Egy író és egy hadtörténész Úz-völgye harcairól és Nagy Tamás történész (Budapest): Úz-völgyi emléktöredékeim Sylvester Lajosról.
A könyvtár pincehelyiségének avatásaként az első és második világháborús fényképekből, képeslapokból, tárgyi emlékekből álló kiállítást megnyitja Haszmann Pál nyugalmazott muzeológus. Az emlékünnepség záróeseményére 19 órától kerül sor, a Csernátoni Dalcsoport és meghívottjai a Sylvester Lajos Úz-völgyi hegyomlás című dokumentumregénye alapján összeállított Vérvölgy című előadást mutatják be.
Atelier Nemzetközi Színházi Fesztivál
Sepsiszentgyörgyön ma 18 órától a bukaresti Nemzeti Színház DISTOPIE.shakespeare.REMIX előadása (rendező-koreográfus: Catinca Drăgănescu) az új stúdióban, 21 órától a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşeanu Színház Radu Macrinici: Ţ(T)ara mea előadása a nagyszínpadon (rendező: Radu Macrinici).
Holnap: 18 órától a nápolyi (Olaszország) La Domus di Pulcinella Pulcinella kalandjai előadása a kis stúdióban, 20.30-tól a békéscsabai Jókai Színház Federico Garcia Lorca: Bernarda Alba háza előadása a Tamási Áron Színház nagytermében.
Könyvbemutató
A sepsiszentgyörgyi új stúdióban (Szabadság tér 1. szám) szombaton 18 órától bemutatják Zárug László cégvezető-költő Az örök fény és Az örök igazság című versesköteteit. Az estet a szerző saját dalszerzeményei tarkítják, Veress László színművész a versekből ad elő.
Zene
Sepsiszentgyörgyön ma 19.30-tól a Székely Nemzeti Múzeum kertjében, szombaton 20 órától a kézdivásárhelyi Jazz Cafe Bistro udvarán lép fel a budapesti Bacsó Kristóf Triad zenekar. A trió tagjai: Bacsó Kristóf (szaxofon), Tzumo Árpád (zongora, billentyűs hangszerek), Juhász Márton (dob).
Huszártoborzó Háromszéken
A szombati program: 9 órakor vonulás Uzonból Lisznyóba, 9.45-től toborzó Lisznyóban, 11-től Bikfalván, 13-tól Uzonban, 16-tól Kökösön, 17-től a kökösi Gábor Áron-emlékmű megkoszorúzása, 18.30-tól toborzó Szotyorban, 21.30-tól vacsora és hagyományőrző huszárbál. Vasárnap: 9 órától toborzó Illyefalván, 11-től Kilyénben, 14.30-tól Sepsiszentgyörgyön.
Hitvilág
Vasárnap Kézdivásárhelyen az evangélikus templomban 10.30 órától evangélikus istentiszteletet tartanak.
Az Osonó Színházműhely bemutatója
Az Osonó ma délután 5 órakor mutatja be Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színház előcsarnokában legújabb előadását, a Fazakas Misi által rendezett Ismeretlen barátok társasága című román–magyar nyelvű produkciót. Az előadás fél éve tartó, a román és magyar fiatalok tapasztalatait feldolgozó színházi projekt eredménye – közölte a színházműhely. Mint fogalmaznak, az Ismeretlen barátok társasága, avagy Piknik egy japán szőnyegen olyan előadás, amely „elutasítja, hogy meghatározható legyen”. Nem dokumentumszínház, bár az előadás kiindulópontját az Osonó és a sepsiszentgyörgyi Ecou Egyesület fiataljainak egyéni tapasztalatai képezik, nem fórumszínház, bár a magyar és román fiatalok vallomásai felkavarják a nézőket, arra ösztönözve őket, hogy saját élményeikkel vegyenek részt a játékban. „Aki belép az előadás játékterébe, kitépi utána a tankönyvekből a románok és magyarok viszonyáról szóló, közhelyektől és előítéletektől hemzsegő lapokat” – hangsúlyozzák. Az előadás június 8–12. között osztálytermi produkcióként Sepsiszentgyörgy iskoláiban látható. (L.)
Gyermek- és ifjúsági táncegyüttesek találkozója
A Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa szervezésében június 13–14-én a kézdiszentléleki Perkőn megtartják a X. Perkő gyermek- és ifjúsági táncegyüttesek találkozóját. Célja lehetőséget teremteni a székelyföldi gyermek- és ifjúsági néptáncegyütteseknek a megmutatkozásra, a kapcsolatteremtésre, hogy megélhessék néptáncörökségünk gazdagságát és sokszínűségét. A találkozón 38 együttes lép fel Maros, Hargita, Kovászna és Bákó megyéből, emellett visszatérő vendégcsapatok jönnek Kisújszállásról, de a fesztivál résztvevője lesz egy-egy fegyverneki és törökszentmiklósi gyermek-néptáncegyüttes is.
Jótékonysági teremfoci
A sepsiszentgyörgyi Parittya Egyesület adománygyűjtéssel szeretné segíteni a kárpátaljai kisiskolásokat. A cél érdekében június 14-én teremfocitornára kerül sor a Vadász utcai sportteremben. Beugró 80 lej/csapat + 3 lej (adomány)/játékos. Nevezni Váncsa Attilánál lehet a 0735 197 172
0735 197 172-es telefonszámon. Azokat, akik nem kívánnak részt venni a viadalon, viszont szeretnék segíteni a kárpátaljai kisiskolások étkeztetését, megkérik, vegyék fel a kapcsolatot Borbáth Sándorral (telefon: 0753 364 162
0753 364 162).
Magyar állampolgársági ügyintézés
Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének munkatársai június 9-én, kedden 16–18 óráig Bölönben, június 10-én, szerdán 16–18 óráig Szárazajtán, az Ajtai Abod Mihály Általános Iskolában, 18–20 óráig Nagybaconban a polgármesteri hivatalban várják az érdeklődőket.
Aki június 11-én Háromszéken szeretné beadni a magyar állampolgársági kérelmét, valamint anyakönyveztetni szeretne, hogy ne kelljen Csíkszeredába utaznia, június 10-ig keresse fel az RMDSZ sepsiszentgyörgyi (Martinovics Ignác utca 2. szám, Beör-palota első emelete, telefon: 0744 250 917
0744 250 917), kovásznai (Művelődési Ház, telefon: 0766 416 514
0766 416 514), baróti (bányairoda, telefon: 0267 377 773
0267 377 773, 0752 860 129
0752 860 129), illetve kézdivásárhelyi irodáját (Apafi Mihály utca 1. szám, telefon: 0721 297 540
0721 297 540).
Ügyelet
Gyógyszertár. Sepsiszentgyörgyön mától csütörtökig naponta 20–8 óráig a Grigore Bălan utcai Salvia I. (telefon: 0267 313 513
0267 313 513, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki), 8–12 és 16–20 óráig szombaton és vasárnap a Stadion utcai Szemerja (0267 313 942
0267 313 942), Kézdivásárhelyen szombaton és vasárnap az Ambrózia II., hétfőtől a Richter Gedeon (0267 362 280
0267 362 280), Kovásznán szombaton 8–12 óráig a Vipera (0267 342 851
0267 342 851), szombaton 8–16 óráig, vasárnap 10–14 óráig a Farmacom (0267 340 914
0267 340 914), Baróton szombaton 9–13 óráig a Hermann (0267 377 366
0267 377 366) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Románnyelv-tábor
A román nyelv elsajátítását segítő tábort szerveznek I–VI. osztályos magyar tanulóknak a zabolai Csipkés Panzióban augusztus 16–20. között. Érdeklődni, jelentkezni a csipkesp@yahoo.com e-mail címen vagy a 0722 288 493
0722 288 493-as telefonon.
Segítségnyújtás
A romániai Caritas-szervezetek vasárnap a katolikus templomokban pénzgyűjtést szerveznek a nepáli földrengések áldozatainak megsegítésére. Emellett munkanapokon a kirendeltségeken/irodákban is fogadnak adományokat, illetve a szervezet bankszámláján: Caritas Alba Iulia, CF. 4562770, BCR Alba Iulia, IBAN: RO46 RNCB 0003 0015 6949 0006.
Röviden
Lomtalanítás. A Tega Rt. a feleslegessé vált elektromos és elektronikai háztartási eszközöket, használt bútorokat és a szelektív hulladékot ma 12–20 óráig Szacsván gyűjti.
Támogatócsoport. Ma 17 órától a sepsiszentgyörgyi Vöröskereszt székhelyén találkozót tartanak mellrákosoknak és hozzátartozóknak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.