JOHANN TAIERLING, Kézdivásárhely. A június elsejei Háromszékben Egyelőre szünetel a fizetéses parkolás címmel megjelent írásban Kézdivásárhely polgármestere alaptalan vádakat emel ellenem, ezekre szeretnék válaszolni. Hosszas küzdelem után végre elértük a törvénytelen fizetéses parkolási rendszer felfüggesztését.
A közösségi összefogás erejével és sok munkával megdöntöttük a polgármester és tanácsosai által a városra erőszakolt igazságtalan intézkedést. A pert kezdeményező hét személy, a több mint száz résztvevő a parkolási rendszer elleni tüntetésen, a több mint 1400 polgár, aki aláírásával jelezte ellenkezését bizonyítja, hogy városunkban még él a polgári öntudat és a székely szabadságvágy, amely nem tűri lebilincselésünket. A polgármester anarchistáknak nevezi az akaratát ellenző városlakókat. Vajon az akkori hatalom minek nevezte az 1848-ban jogaikért síkra szálló kézdivásárhelyieket? Az említett cikkben megjelent állításaival a polgármester szándékosan ferdít, a közvéleményt manipulálva. A fizetéses parkolás lebonyolítására vonatkozó 58-as tanácsi határozatot teljességében érvénytelenítette a bíróság. Az 57-es tanácsi határozat azon törvénytelen részeit függesztette fel a törvényszék, amelyek a kerékbilincselésre és a járművek elvontatására vonatkoznak. A városvezetés által kezdeményezett együttműködés a csíki City Parking céggel törvényes alap nélkül maradt. Ez fáj Bokor úrnak, valakik szép jövedelmektől estek el. Sokan profitáltak ebből, kivéve a várost és lakosait. A bírósági döntéseket bárkinek meg tudom mutatni.
KÓSA FERENC, Sepsiszentgyörgy. Márciusban kifizettem a villanyszámlát, és elutaztam a lányomékhoz Magyarországra. Csak pár hétig akartam maradni, de úgy alakult, hogy csak júniusban érek haza. Közben lekapcsolták a villanyomat 42 lejes tartozásért, egy hónapos elmaradás miatt! A visszakötés kb. 260 lejbe kerül. Nem értesítettek, nem szólítottak fel, a telefonom végig működött... Így eszi meg lassan az idegeinket és az életünket a romániai valóság, az ügyfél, az ember semmibe vevése, a gépies, udvariatlan bánásmód. Óhatatlanul arra gondolok, hogy kár is hazamenni...
ION TUDORANCEA, Hidvég. Az idősek otthonának lakója vagyok, akit áprilisban ájuláshoz közeli állapotban szállítottak a megyei kórházba. A belgyógyászatra kerültem, ahol nagy figyelemmel, türelemmel és magas szakmai hozzáértéssel kezeltek. Szabó Beáta orvosnő közvetlen felügyelete és kezelése alatt gyorsan felépültem, amiért nagyon hálás vagyok – és egyúttal cáfolni kívánom azokat a rádióban, tévében, újságban megjelent híreket, amelyek szerint a kórházi ellátás katasztrofális. Ezek terjesztőit vagy félretájékoztatták, és ez rossz, vagy rosszindulatúak, ami még rosszabb. Tőlem nem kérték, hogy vigyek be kintről bármilyen gyógyszert, vajon honnan veszik mások az ilyeneket? Jómagam nehezen találok olyan elismerő szavakat, amelyekkel méltóképpen kifejezhetem elismerésemet, ezért ennyit mondok: csak így tovább!
BERECZKI KINGA, Sepsiszentgyörgy. Közművesítési munkálatok folynak a Domb utcában. Ezek során az egyik erőgép megrongálta a táblát az alig két éve felavatott Dani Kinga Mozgáspark szélén. Hát ennyire nincs becsülete a közösségi összefogásnak?