SicLand néven tejfeldolgozó és -értékesítő szövetkezet alakult Sepsiillyefalván, amelynek első termékét, a tehéntejből készült Tilsit érlelt sajtot az orbaiszéki gazdák már megkóstolhatták májusi találkozójukon, a sajtó képviselőinek tegnap mutatták be a helyi Meotis tejfeldolgozónál. A szövetkezet alapítói állítják, a szarvasmarhatartó kisgazdák megmaradásának egyetlen útja, hogy összefogjanak és közösen értékesítsék a tejet, amelyért jelenleg a nagy felvásárlók feleannyit adnak, mint amennyibe a tej előállítása kerül.
A szövetkezet célja, hogy a helyi gazdáktól vásárolt tejből helyi feldolgozó készítsen terméket helyi fogyasztásra. A SicLand alapítói: az AgroSic Közösségek Közti Társulás, a Meotis és magánszemélyként Bakó Zoltán, a tejfeldolgozó tulajdonosa, a Sepsiillyefalvi Szarvasmarhatartók Egyesülete, valamint Könczei Csaba megyei mezőgazdasági igazgató, Kozma Béla, a megyei agrárkamara elnöke és Puczirák Miklós termelő.
Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke a tegnapi, sajtbemutatóval összekötött sajtótájékoztatón azt mondta, a szövetkezet megalakulása válasz a tej árának zuhanására, mert tarthatatlan, hogy míg az Európai Unióban átlag 1,5 lejt kapnak a gazdák egy liter tejért a nagy felvásárlóktól, addig a hazai szarvasmarhatartók 50 baniért kénytelenek odaadni azt. Tüntetni kell, de az nem megoldás, mert ha magunkon nem segítünk, más nem segít rajtunk – utalt a szerdai sepsiszentgyörgyi tiltakozó akcióra Benkő Árpád, a sepsiillyefalvi hatvan szarvasmarhatartót képviselő egyesület elnöke, aki hangsúlyozta, a gazdák 1,20 lejért állítják elő a tej literét, és eladáskor ennek csak a felét kapják.
Könczei Csaba ismertette, hogy a közeljövőben több hasonló háromszéki szövetkezet létrehozását tervezik, amelyek majd egy közös társulásba tömörülnének. Bakó Zoltán elmondta, jelenleg naponta közel ezer liter helyi és szentkatolnai tejből készítik az új terméket, Kozma Béla pedig közölte, a sajtot a helyi vásárokban és hamarosan a Bertis üzletlánc boltjaiban forgalmazzák.
A szövetkezet szándéka jó minőségű termék előállítása, amelynek értékesítéséből a gazdák is részesülnek, a tej felvásárlásakor kifizetett 50 banit a sajt eladása után még 60 banival megtoldják. A kezdeményezők azt remélik, a példát más települések is követik, a gazdák szövetkeznek, és újraindul néhány tejfeldolgozó. Emlékeztettek, tíz-tizenöt évvel ezelőtt harminc kis tejüzem működött Háromszéken, jelenleg csupán négy készít termékeket, de több helyen megvan még az épület és a felszerelés, amit lehetne használni, csupán az első lépést kell megtenni, és el lehet jutni az ezredikhez.