Nincs abban semmi különös, ha tizenéves gyermekek önállóan tisztálkodnak, vetik meg ágyukat, segédkeznek a konyhán, ha sípszóra gyülekeznek egy tábori programra, nem éri őket baleset a tábortűz körül, de annak már különös jelentősége van, ha mindezt megtanulják sérült gyermekek is. A sepsiszentgyörgyi és az oltszemi speciális iskola hetven V–VIII. osztályos diákja a héten háromnapos program révén ismerkedett a közösségi lét szabályaival a Benedek-mezői táborban.
Kedden a Lármafa Egyesület segítségével íjászatot tanultak, a pedagógusok irányításával kürtőskalácsot sütöttek, szerdán a Caritas játékszervező csapata vezette a foglalkozásokat, míg egyesek számháborúztak az erdőben, csütörtökön különböző csapatjátékok által erősítették a közösségben való tevékenykedést.
Bakó Erika pszichológus, gyógypedagógus, a tábor egyik programfelelőse lapunknak elmondta, iskolájuk 2009 óta rendszeresen szervez hasonló erdei iskolát, amelynek integrációerősítő szerepe van. Itt szabadon, mégis szabályok között töltik a gyermekek napjaikat, olyan helyzetekkel találkoznak, amilyenre az iskolában, de legtöbbször a családban sincs lehetőség. A szülők egy része kényeztetésből vagy félelemből, hogy a gyermek leejt, eltör, elront valamit, nem engedi sérült gyermekét, hogy segítsen a háztartásban, mások nem törődnek azzal, hogy mi a jó gyermeküknek, ezért fontos, hogy legalább egy tábor erejéig valós élethelyzetekbe kerüljenek – véli a szakember, aki megemlítette, tanítási időszak lévén, az iskola állta az ebédet, a megyei Vöröskereszt és a Bertis élelmiszerrel támogatta a tábort, a fél áron biztosított szállásköltséget sok család alig fizette ki, a hiányzó összeget az iskola Help Alapítványa pótolta.