Ferenc pápa kérésére szállást alakítanak ki a hajléktalanok befogadására a Szent Péter tér közelében – jelentette be Konrad Krajewski érsek, pápai főalamizsnás tegnap. A hajléktalanokat befogadó szállás épülete a Szent Péter tér és az Angyalvár közötti sugárútról nyíló egyik mellékutcában található a Szentlélekről elnevezett római kórház mögött.
Konrad Krajewski elmondta, hogy az épület helyreállítása folyamatban, és hamarosan megnyitják. Kezdetben egyszerre harminc embernek tudnak majd benne szállást biztosítani. Ez lesz a második menhely a Vatikán közvetlen közelében. Az elsőt II. János Pál nyitotta meg a Vatikánt övező városfal szomszédságában még 1988-ban, és Kalkuttai Teréz Anya szerzetesnővérei tartják fenn. Ebben naponta több mint száz embert tudnak ellátni és hetven nőnek éjszakai szállást biztosítani.
Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta segíti a római hajléktalanokat. Idén a Szent Péter tér oldalában zuhanyozókat állítottak fel, és ingyenes borbély- és fodrászszolgáltatást is biztosítanak számukra. Krajewski érsek, pápai főalamizsnás anyagi segítséggel, ingyenes telefonkártyákkal, tömegközlekedési menetjegyekkel, hálózsákokkal segíti a Róma utcáin élőket. Idén először a Vatikáni Múzeumban a turisták által elhagyott több száz esernyőt is a hajléktalanok kapták meg. Ferenc pápa a Vatikán történetében először karácsonykor és húsvét után is jótékony célú tombolát rendezett, amelynek bevételét a rászorulókra fordította. Márciusban 150 római hajléktan látogathatta meg ingyen a Vatikáni Múzeumot, és a Sixtus-kápolnában Ferenc pápa várta őket, májusban pedig vatikáni koncertet rendeztek a római szegényekért.
Ferenc pápa tegnap délben mondott beszédében úgy fogalmazott, hogy a keresztény nem maradhat közömbös azokkal szemben, akiknek nem adatik meg a mindennapi kenyerük. Az egyházfő egyre súlyosabbnak nevezte az éhezés problémáját, és befogadóbb, szolidárisabb társadalmat sürgetett
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.