Nincs még egy olyan mozgásművészeti műfaj, mely annyi bájjal, kecsességgel lenne telített, mint a balett. A gyakorlásba befektetett munka tekintetében azonban akár sportnak is nevezhetnénk, melyhez kitartásra, összpontosításra, fegyelemre és nagyon sok edzésre van szükség.
Szinte hihetetlen, hogy óvodás és kisiskolás lányok képesek minderre. Ezt bizonyították a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola balettcsoportjának növendékei tegnap délután a Tamási Áron Színházban tartott előadásukon, a közönség soraiban pedig szülőként ültek a jelenlegi kis balerinák tanárának, Benkő Gizellának egykori tanítványai.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.