Már az őszi, jelentősnek tetsző nyugdíjemelés pillanatában nyilvánvaló volt, az épp akkor felpörgő infláció elolvasztja az idős nemzedék életminőségét javítani óhajtó negyvenszázalékos pontértéknövelést, s hogy tavaszra, a hatalmas fűtésszámlák kiegyenlítése, a megugrott élelmiszerárak terhének viselése után újra ott találja magát, ahol a part szakad.
Ráadásul a román média kisistenei folyamatosan és következetesen azzal riogatják az embereket, hogy a 2009 januárjára tervezett újabb pontérték-növekedésre nincs fedezet, mert a nyugdíjpénztárak bevétele már most kevesebb, mint a kifizetendő nyugdíjak összértéke. Előre siránkoznak: a szegény, szerencsétlen államnak saját jövedelméből kell majd kipótolnia a hiányzó összeget. Valóban. De nyugodtan megteheti például az adóbevételekből, hisz az idős emberek is fogyasztanak, jövedéki adót fizetnek mindenért, nem oly nagy tragédia, ha valamennyit visszaadnak befizetéseikből. Ám a jelenlegi román nyugdíjrendszert nem csak a bevételek alacsony mértéke tartja fogságában, hanem az a párját ritkító román különlegesség, hogy az állami alkalmazottak bizonyos kategóriáinak, az átlagnál amúgy is jóval többet kereső bíráinak, katonatisztjeinek, belügyeseinek, parlamenti képviselőinek, újabban a diplomatáknak nem a közemberek számára kidolgozott törvény előírásai szerint számítják ki nyugdíjaikat, hanem az amúgy is érthetetlenül magas fizetésük utolsó tizenkét havi átlagának nyolcvan százalékát kapják életük végéig kézhez. Ha rászánják magukat, és visszavonulnak. Mert például a bírói és ügyészi kar sok idősebb tagja évek óta az 10 000 új lej feletti fizetése mellett bezsebeli 7000―8000 lejes nyugdíját is. De 4000―6000 lej közötti öregségi nyugdíjat kap az a szekustiszt, aki egész aktív életében azokat a ma már nyugdíjas civileket leste, akiknek nem tetszett a kommunista rezsim, s időnként ennek hangot is adtak. Ez utóbbiak nyugdíja átlagban egytizede a volt szekusénak, volt rendőrtisztének vagy volt börtönigazgatóénak, aki például ― fogódzzunk meg ― nem kevesebbet kap havonta, mint 12 000 új lejt. Bizonyára nincs ország Európában, ahol az állami nyugdíjalap ily aránytalanul kettészakadt volna, ahol a volt szekustisztek, a kommunista rezsimet kiszolgáló ügyészek vagy bírák havi juttatása meghaladná az átlagnyugdíj hússzorosát.
Baráti kéz kezet mos alapon tegnap is, ma is az uralkodó elit csak a maga és a hozzá hasonlók érdekeit szolgálja. A többség meg érje be annyival, amennyi a kifosztott pénztárakból számára megmaradt.
