Csütörtök óta a Google Street View segítségével virtuálisan is bejárható a tordai sóbánya – jelentette be Dan Bulucea, a Google romániai vezetője a helyszínen szervezett sajtótájékoztatón.
A Mediafax hírügynökség tudósításában azt írja, Bulucea szerint a szolgáltatás kifejezetten azok számára hasznos, akik több ezer kilométerről érdeklődnek Románia egyik legfelkapottabb turisztikai látványossága iránt. Ez az első romániai föld alatti hely, amelyet meg lehet a Google Street View panorámaképein nézni.
Simona Baciu, a sóbánya igazgatója azt reméli az újítástól, hogy idén sikerül megdönteni a tavalyi 470 ezres látogatószámot, és több mint félmillióan nézik meg a turisztikai látványosságot.
A tordai sóbánya története még a római korig nyúlik vissza, de a nagyközönség előtt csak 1992-ben nyitották meg. 2008–2010 között közel hatmillió euróból újították fel. 1992-es megnyitása óta nagyjából 2,7 millió hazai és külföldi látogatója volt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.