Mint arról már beszámoltunk, péntektől vasárnapig 26 selejtező mérkőzést rendeznek a jövő évi franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságra. Az azonos selejtező csoportban lévő magyarok és románok ma idegenben lépnek pályára, előbbi Finnország, utóbbi Észak-Írország vendége lesz. A magyar–finn összecsapást (ha győz Finnországban a magyar labdarúgó-válogatott, háromcsapatosra szűkül az Európa-bajnoki részvételért folyó harc, s Dárdai Pál együttese szinte bebiztosítja pótselejtezőt érő harmadik helyét a csoportban) 19 órától a Duna és a DigiSport 1, míg a 21.45-kor kezdődő északír–román párharcot az RTV1 közvetíti. (t)
Bogdán Ádám az FC Liverpoolban folytatja
Az FC Liverpool labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Bogdán Ádám, a magyar válogatott kapusa. Az angol klub pénteken a honlapján közölte, hogy mindenben megállapodott a 27 éves játékossal, aki július elsején kerül új együtteséhez. Bogdán az utóbbi nyolc évben a Bolton Wanderers játékosa volt, ahol lejárt a szerződése, így az FC Liverpool ingyen szerezte meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.