Az elmúlt hétvégén Konstancán rendezték meg az újonc korosztályú (11–12 év) asztaliteniszezők országos bajnokságának döntőjét, amelyen négy sportolóval – Papp Rebeka, Mike Boróka, Oláh Kriszta és Popov Szabolcs – a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK is képviseltette magát.
Dobolyi Aladár edzőtől tudjuk, az egy évvel fiatalabb háromszéki pingpongozók a korai búcsúk ellenére jól teljesítettek: Papp Rebeka és Mike Boróka is a 32-es főtáblán fejezte be a versenyt, míg párosban az Oláh Kriszta–Mike Boróka kettős a legjobb tizenhat között búcsúzott; Papp Rebeka medgyesi csapattársával szintén a legjobb tizenhat közé jutott, míg vegyes párosban Popov Szabolccsal a legjobb 32 között estek ki; ugyancsak vegyes párosban Oláh Kriszta és Mike Boróka is udvarhelyi fiúval versenyzett, és a legjobb 32 között intettek búcsút a további küzdelemnek. „Jó verseny volt, és a fiatal asztaliteniszezők hét végi teljesítménye jó előjelként szolgál a Ezüstütő-verseny előtt, amelyet június 24-én rendeznek meg Besztercén” – mondta Dobolyi mester. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.