Idén tovább sorjáznak a világhírű együttesek és előadók Románia színpadain. Július 8-án a Good To Be Bad világturné keretében Bukarestbe érkezik két brit hardrock-együttes, a Whitesnake és a Def Leppard. A turné nevét a Whitesnake fennállásának 30. évfordulójára kiadott új albumának címe adja, amelynek ősbemutatója április 23-án lesz.
A Def Leppard is harmincéves idén, ők a Songs from the Sparkle Lounge című albummal ünnepelnek, amelyet április 29-én mutatnak be. A romániai koncert helyszíne még bizonytalan, keresik azt a stadiont, amely befogadhatná, miután a román főváros legnagyobb stadionját (a néhai Augusztus 23.-at) lebontották. A két együttes március 23-án kezdte világturnéját Új-Zélandon, majd Ausztrália, Brazília, Argentína, Chile, Kolumbia és Mexikó következik. Európába június 6-án érkeznek, és egy svédországi rockfesztiválon lépnek fel először.
A Bon Jovi július elején érkezik Bukarestbe, szintén új albumát népszerűsítő világturné keretében. A Lost Highway Tour a Lost Highway című albumot mutatja be, amely még tavaly jelent meg, és számos ország toplistáján vezető helyen áll. Egyébként a világturné már tavaly megkezdődött, az Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban és Nagy-Britanniában koncerteztek, idén Európa több országának közönségét örvendezteti meg.
Július 14-én élőben találkozhat a romániai közönség Leonard Cohennel is. A 73 éves kanadai folkénekes idén tizenöt év szünet után indul újra világturnéra.
Romániában lesz látható-hallható még idén az első sikeres latino hip-hop együttes, a Cypress Hill, valamint Lenny Kravitz, Kylie Minogue, a Judas Priest, Nelly Furtado, az Iron Maiden, Cesaria Evora, és a sor még folytatódik. Egyelőre ugyanis úgy hírlik, hogy idén felélesztik az Aranyszarvas Fesztivált is, és a jubileumi kiadásra meghívnak több, azóta befutott valamikori résztvevőt is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.