Mi, hol, mikor?

2015. június 18., csütörtök, Mi, hol, mikor?

Múzeumok éjszakája
Sepsiszentgyörgyön Bütyköld, lásd és tapintsd! címmel szombaton a Múzeumok éjszakája programsorozat részeként a Székely Nemzeti Múzeum csapata is tartalmas kikapcsolódást ígér gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt.

15 és 17 óra között az aktuális időszakos kiállításhoz, a Szóra bírt csontjaink című antropológiai témájú tárlathoz kötődő foglalkozást tartanak, 17 órától pedig „kicsontolják” a kiállítást, azaz interaktív tárlatvezetés mellett meglepetésekkel, tapintható részletekkel várnak minden korosztályt. A belépés ingyenes. v A Háromszéki Mikes Kelemen Egyesület csapatának szervezésében Minden múzeum 10 percben címmel tartanak különleges múzeumlátogatást. A résztvevőknek előzetesen a museumtour2015@gmail.com e-mail címen kell szándékukat jelezniük pénteken 16 óráig. A program ingyenes, ám a helyek korlátozott számára való tekintettel a részvétel csupán előzetes regisztráció alapján lehetséges (melynek tartalmaznia kell a résztvevők nevét és telefonszámát).
Csernátonban a Haszmann Pál Múzeumban egész estét kitöltő programokat kínálnak szombaton, Szent Iván éjjelén, az év legrövidebb éjszakáján. Már délelőtt megnyílik az alkotóműhely kapuja, 10–12 óráig kézműves-tevékenységekbe lehet bekapcsolódni. Aztán az estére hangolódnak, ahol sajátos egy éjszakás kalandra hívnak mindenkit. 18 órától táncház gyermekeknek (a felnőttek is bekapcsolódhatnak) Fákó Alpár vezetésével, muzsikál: Harai Hunor, Horváth Tas, Várhelyi Attila. Ezzel egy időben ügyességi, népi játékokra is be lehet nevezni. 20 órakor megnyitják a Mesés Székelyföld – In memoriam Orbán Balázs című kiállítást, a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum képzőművészeti tagozatának tárlatát. 21 órától Codex-koncert, és kezdődik az éjszakai festés Székely Géza csernátoni születésű, Kolozsváron élő képzőművész, rajztanár irányításával. A programot szabadtéri filmvetítés, tábortűz színesíti. Lehetőség lesz esti megvilágításban is megtekinteni a gyűjteményeket. A belépés díjtalan.


Könyvbemutató
Dr. Cey – Bert Róbert Gyula magyarországi szociológus, marketing- és gazdasági szakember, őstörténet-kutató, író, költő és konyhaművész, a Gasztronómiai Világszövetség elnöke a héten Háromszékre látogat Püski István, a nevét viselő könyvkiadó tulajdonosa és igazgatója társaságában. Ma 19 órakor a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében bemutatják a Magyar konyha filozófiája, valamint Koppány – a fény harcosa című köteteit. A vendégekkel Bedő Zoltán közíró beszélget.


Dokumentumfilm-vetítés
* Kovásznán a Városi Művelődési Házban ma 18 órától  vetítik a Lukács Csaba rendező és Marossy Géza operatőr Két székely című dokumentumfilmjét.
* Kézdivásárhelyen a Borudvarban (időjárástól függően a Kosztándi Képtárban) pénteken 19 órától bemutatják a Székelyföldi betyárok című dokumentumfilmet. Rendező-operatőr: Zsigmond Attila, szakértő: Iochom István, producer: Bajna György.


Képernyő
Az Erdővidék Térségi Televízió mai műsora: 19.30 A világháborús hősök előtt tisztelegtek Nagybaconban. 19.50 A nemzeti összetartozás napján anyaországiakkal emlékeztek Vargyason. 20.10 Holland önkéntesek Nagyajtán. 20.30 A lehetőségtől a turisztikailag hasznosítható termékig. Pál Zoltán, a Korond–Parajd Térség Természetvédelmi Gondnokság igazgatójának előadása. 20.55 A textilipari szakiskolás tanulók divatbemutatója a Baróti Szabó Dávid Líceumban.


Megjelent
az Erdélyi Napló 24. száma. Jókor, jó helyen tartották-e az ötödik Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet? – többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ a lapszám induló anyaga. Berecz András felnőttmeséiről olvashatnak a lap nagyinterjújában, további témák: a nagyváradi Kiss Sándor korrupciótörténete, Románia schengeni csatlakozásának fejleményei, a kerékpározás hazai helyzete. A kultúrtérben a sepsiszentgyörgyi Magma Kiállítótér első öt évének története kínálja magát, szabadidős olvasmányként a waterlooi csata kétszáz éves emlékezete. A sportrovat az első Európa Játékokkal foglalkozik, a mondén oldalon pedig megismerkedhetnek Claudia Schiffer utódjával.


Szakmai tanácskozás
Fejér László Ödön képviselő és Bokor Tibor polgármester szakmai tanácskozásra hívja Kézdivásárhely és Felső-Háromszék állattartó gazdáit. A találkozó célja a nemrég létesült SicLand érdekvédelmi szövetkezet mintájára létrehozandó tömörülés megalapítása. Míg az Európai Unióban átlag 1,5 lejt kapnak a gazdák egy liter tejért a nagy felvásárlóktól, addig a hazai szarvasmarhatartók 50 baniért kénytelenek odaadni azt. A székely gazdák csak szövetkezetek keretében tudják elérni, hogy megfelelő árat kapjanak a tejért, s megmaradhassanak a tejtermelők piacán. A találkozó ma 10 órakor kezdődik a vállalkozói inkubátorház konferenciatermében.


Honismereti túra
A Járjuk be Erdővidéket! honismereti túrasorozat szombati útvonala Szentegyháza és Lövéte környéke: Szentegyháza, Kalibáskő, Kirulyfürdő, Szelterszfürdő és Szentegyháza Gyöngye. Túravezető: Lőrincz Sándor. Indulás 9 órakor a baróti buszmegállóból autóbusszal. A túra gyalogos részének becsült hossza 20 km. Alkalmas időjárás esetén a túra során szalonnasütés is lesz. Minden korosztály képviselőit szeretettel elvárják, 14 éven aluliak csak felnőtt kísérő társaságában vehetnek részt. A szállítás megszervezése céljából kérik, részvételi szándékukat jelezzék legkésőbb pénteken 12 óráig Demeter Zoltánnál (demeterzoltan74@gmail.com, 0746 089 140).


Útlezárás
Ma 7 órakor megkezdődik a 103B megyei út Uzon és Kilyén közötti szakaszának korszerűsítése, mely útlezárással jár. A munkálatok körülbelül 60 napig tartanak, az utat 30 napig zárják le két szakaszban: Uzon és a Popovici szállítmányozó cég között, valamint a Popovici cég és Kilyén közötti szakaszon. A kényelmetlenségért a járművezetők megértését és türelmét kérik.


Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Császár Bálint utcai Farma-Line I. (telefon: 0267 313 513, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki), Kézdivásárhelyen ma a Dona gyógyszertár teljesít szolgálatot.
 

Röviden
előadás.
A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban ma 17 órától Fenyő Ervin író, színész, Waldorf-tanár tart előadást Mitől lehet(ne) élő egy iskola? És hogyan lássunk hozzá? címmel. 19 órától A teljesség felé (Weöres Sándor) – a költő megidézése versekkel, prózai szövegekkel, emlékekkel című előadóestjét hallgathatják meg az érdeklődők. S Pénteken 17 órától a mellrákosokat támogató csoport találkozóján a sepsiszentgyörgyi Vöröskereszt székhelyén Bagoly Zsuzsa reflexológus tart előadást.
Mozgásművészet. A sepsiszentgyörgyi Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti táncstúdiójában ma 17 órától ovitánc: táncgimnasztika óvodásoknak, kisiskolásoknak, 19 órától body-art – alakformáló mozgás hölgyeknek, 20 órától társasági tánctanfolyam.
Torna. Az Ida Aerobik mai programja a sepsiszentgyörgyi uszodában: 18 órától aerobiktánc kisiskolásoknak, 19 órától stepaerobik.
Kézművestanoda. A kovásznai városi művelődési házban csütörtökönként 17–18 óráig a hagyományos népi bútorfestés alapjait lehet elsajátítani Konnát Rita vezetésével. Érdeklődőket várnak más csoportokba is a következő tevékenységekre: nemezelés, gyöngyfűzés, fonal- és rongyszövés. Jelentkezni a helyszínen vagy a 0766 356 752-es telefonon lehet.
Bütykkör baráti kör. A kovásznai kisgyermekes családok Bütykkör baráti köre minden csütörtökön 16 órától foglalkozást tart tipegőknek, óvodásoknak és kisiskolásoknak szüleik­kel, kísérőikkel a Kovásznai Művelődési Házban.
Meseklub. A kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárban ma 14–15 óráig óvodásoknak, 16–17 óráig I–IV. osztályosoknak tartanak foglalkozást meseolvasással, dramatikus játékokkal.
Nyári gombásztúra. A László Kálmán Gombászegyesület kirándulást szervez nyári gombák megismerésére. Indulás a sepsiszentgyörgyi sportcsarnok­tól vasárnap 8 órakor. Ebédidőre hazajönnek. A túrát Zoltán Sándor és Puskás Attila vezeti.
Lomtalanítás. A Tega Rt. a háztartásban feleslegessé vált elektromos és elektronikai eszközöket, használt bútorokat és a szelektív hulladékot ma Dálnokon, holnap Nagypatakon gyűjti 12–20 óráig.
Elzárják az ivóvizet ma 8 és 22 óra között Sepsiszentgyörgyön a Vadász utcának a Stadion utca sarkától a Rózsa utcai kereszteződésig (beleértve a Szabó Kati Sportcsarnokot is). A munkálatok befejezése után a szolgáltatott ivóvíz zavaros lehet. A kellemetlenségekért megértésüket és türelmüket kérik.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye arról, hogy Sepsiszentgyörgyön a járványügyi vörös forgatókönyv lépett életbe?









eredmények
szavazatok száma 902
szavazógép
2015-06-18: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a torjai születésű kézdivásárhelyi
BORBÁNDI ­MAGDOLNA
életének 69. évében súlyos betegség után visszaadta lelkét Teremtőjének
Temetése 2015. június 19-én, pénteken 14 órakor lesz római katolikus szertartás szerint az altorjai temető ravatalozóházából.
Részvétfogadás a temetés napján 13 órától.
Emléke legyen áldott.
A gyászoló család
8470
2015-06-19: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Zöld út a fűrészüzemnek (Környezetvédelmi engedélyt kapott a Schweighofer)

Megkapja a környezetvédelmi engedélyt rétyi fűrészüzeme számára a Holzindustrie Schweighofer (HS) – a dokumentum kiállításáról tegnap döntött a háromszéki környezetvédelmi hivatal illetékes szakbizottsága. Az osztrák fafeldolgozó tevékenységét ellenző civil szervezetek kilátásba helyezték, jogi úton támadják meg a határozatot.