Mától vakációzik az óvodások és a diákok többsége, az általános és középiskola, valamint a szakiskola végzőseinek, illetve a versenyvizsgára készülő pedagógusoknak viszont még van amiért drukkolniuk.
Az érettségizők tegnap fejezték be a számítógépes ismereteket ellenőrző próbákat, jövő héten az idegen nyelvi kommunikáció felmérésével folytatódnak a szóbelik, és csak a következő héten kezdődnek az igazi próbatételt jelentő írásbeli vizsgák. A nyolcadikosok számára hétfőn a román nyelv és irodalom írásbeli az első próba, kedden magyar nyelv és irodalomból, szerdán matematikából vizsgáznak, az országosan egységes felmérő eredményei 75 százalékban számítanak be a IX.-es felvételi médiába, a többit az V–VIII. osztály átlaga teszi ki.
Háromszéken 1546-an iratkoztak be a vizsgákra, a szakiskolákba készülők nem is próbálkoznak, de a középiskolába jelentkező gyengébb tanulók sem drukkolnak túlságosan, mert akkor is bejutnak, ha megbuknak. A pótvizsgára maradt tizenkettedikeseknek még van idejük egy kis lazításra, a pótérettségi előtt ellenben bele kell húzniuk, ha meg szeretnék szerezni az oklevelet. A versenyvizsgára jelentkező pedagógusoknak még kevesebb, mint egy hónapjuk van a készülésre. Nincs vége tehát a munkának, a tudás egy részének számonkérése még hátravan, és diáknak, tanárnak egyaránt sokat nyom a latban a végső eredmény, mert ettől függ, hogy ősztől ki hol tanul, illetve tanít.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.