Magyarországra nem hozni kellene bevándorlókat, hanem el kellene őket vinni – jelentette ki Orbán Viktor tegnap Brüsszelben, az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek a témával foglalkozó csúcstalálkozójára érkezve.
A miniszterelnök megerősítette, hogy Magyarország ellenzi a menekültek szétosztására vonatkozó kötelező kvótákat, ilyesmit csak önkéntes alapon tart elképzelhetőnek. Mint mondta: a menekülteket a keresztény irgalmasság jegyében segíteni kell, de akik a gazdasági megélhetés és a jobb élet reményében jönnek, azokkal szemben meg kell védeni Magyarországot, és meg kell védeni a magyar embereket. Mint fogalmazott: most már Brüsszelben is mindenki tudja, hogy Magyarországra érkezik a legtöbb migráns, megelőzve Olaszországot és Görögországot is. Ehhez képest ez a két ország kapott mintegy 160 millió eurót az elmúlt időszakban, Magyarország pedig másfél milliót – állította a miniszterelnök, nyomatékosítva ugyanakkor: nem fogunk koldulni. A miniszterelnök egyúttal figyelmeztetett, hogy a mostani migráció egy olyan népvándorlási folyamat, amellyel hosszabb távon kell számolni. Úgy vélte, hogy téved, aki úgy gondolja, hogy ez egy átmeneti közel-keleti válság következménye, mert az európai jóléti rendszer, különösen a német olyan vonzó, hogy a következő években milliók fognak útra kelni, ha úgy érzik, hogy van esélyük bejutni. Egyetlen megoldás van, meg kell védenie mindenkinek a saját határait. Ha kapunk segítséget, akkor együtt, ha nem, akkor külön-külön, mert ha nem, milliószám fognak érkezni.