Az intézményi szintű korrupció továbbra is hatalmas probléma Romániában, kihat a társadalom valamennyi struktúrájára – derül ki az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma által készített, emberi jogi témájú jelentésből, amely szerint a politikusok megpróbálják kompromittálni az igazságszolgáltatást. A parlament tagjai túlzott mentelmi joggal rendelkeznek, és az elmúlt évben több átláthatatlan törvény született – szögezi le a dokumentum, amely a sajtószabadság megsértésére vonatkozó részben név szerint is említi Sebastian Ghiţă és Dan Voiculescu sajtómágnásokat.
Az állam intézményei közül az országos diszkriminációellenes igazgatóság és a feddhetetlenségi ügyosztály működését látják megfelelőnek Washingtonban, az adóhivatal teljesítményét gyengének ítélik. Elmarasztalják a kormányt azért is, mert nem hozott hatékony intézkedéseket a görög katolikus egyháztól elkobzott templomok visszaszolgáltatására, de jelzések érkeztek a nők elleni folyamatos erőszakról, a nők hátrányos megkülönböztetéséről, antiszemita, rasszista, xenofób és nacionalista megnyilvánulásokról is.
Az elmúlt évben több átláthatatlan törvény született
Hatalmas emberi jogi problémát jelentenek a rendőri és csendőri visszaélések, a romák és a fogvatartottak meghurcolása, a rendőri erőszakról szóló ügyek halogatása, illetve az, hogy a legtöbb a rendőrök felmentésével zárult. A gyermekek bántalmazása és elhanyagolása is súlyos gond, a hatósági védelem nem megfelelő. A munkaügyi minisztérium 3202 kiskorúakkal való visszaélésről tud, és 2255 esetben elhanyagolásukról, tavaly ilyenkor 61 720 volt állami gondozásban. Szisztematikus diszkrimináció éri a romákat is, ami „kihat a kisebbség megfelelő oktatáshoz való hozzáférésére, lakhatásukra, egészségügyi ellátásukra, valamint munkavállalási lehetőségeikre”, és „továbbra is problémát jelent a homoszexuálisok, transzszexuálisok, valamint az AIDS-ben szenvedők hátrányos megkülönböztetése”. A dokumentum a feketemunkára is kitér: a jelenséget az alacsony bírságok, illetve a munkaügyi felügyelőségben tapasztalható korrupció miatt nehéz visszaszorítani. A munkavállalók negyede minimálbérért dolgozott 2014-ben, mert a munkáltató és a munkavállaló is nyer abból, ha kevés adót fizetnek szerződés nélküli munka után, vagy ha a fizetés felett még feketén pluszösszegeket adnak, ez azonban a nyugdíjat és a hitelképességet rontja. A szakszervezeti vezetők szerint a túlórákat nem mindig fizetik ki, és az alkalmazottak állásuk veszélyeztetése nélkül még azokat a helyzeteket sem tudják mindig elkerülni, amelyek veszélybe sodorják egészségüket vagy biztonságukat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.