Victor Ponta kormányfőnek sürgősen haza kell térnie, és tisztán meg kell mondania, mit szándékozik tenni – nyilatkozta csütörtök este Marian Oprişan, az SZDP Vrancea megyei vezetője, aki szerint „a dolgok nem mennek jól sem a párt, sem a kormány szempontjából”. Hasonlóan vélekedik a párt koordinátora, Liviu Dragnea is: a pártszervezetek berkeiben „zavarodottság van”, és jó lenne, ha Victor Ponta „megerőltetné magát, ha fáj is”, és hazatérne.
Dragnea szerint nincsenek olyanok az SZDP-ben, akik Ponta lemondását kérhetik, de a párt „nem túl boldog pillanatokon megy át”, és két-három héten belül rendezni kell a párton belüli helyzetet. Az SZDP ügyvivő elnöke, Rovana Plumb tegnap úgy nyilatkozott: amíg Victor Ponta – akinek „jogában áll dönteni a saját egészségéről” – nincs az országban, nem hoznak egyetlen fontos döntést sem. Szerinte nem kell aggódni, mert a párt összetartó, erős, stabil, és még soha nem robbantott ki botrányt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.