Az országosan egységes felmérőn közel egyforma eredményt értek el a háromszéki nyolcadikot végzett diákok román nyelv és irodalomból, valamint matematikából, mindkét tantárgyból átmenőt szerzett a vizsgázók több mint háromnegyede, magyar nyelv és irodalomból a résztvevők alig 4 százaléka bukott meg. Az eredmények minden tárgyból jobbak a tavalyinál, de az országos átlagot is meghaladják néhány százalékponttal.
Háromszéken az általános iskola 1545 idei végzőse vett részt a felmérőn, románból 75,16, magyarból 95,93 és matematikából 78,32 százalék az átjutási arány, a jegyek tekintetében pedig román nyelv és irodalomból jegyezték a legkevesebb 9-es fölötti teljesítményt, és matematikából adták a legtöbb 10-est, szám szerint 28-at, két tanuló pedig mind a három tantárgyból 10-est kapott. Különös jelenség, hogy matematikából öttel kevesebben vizsgáztak, mint román nyelv és irodalomból, holott aki az első felmérőn részt vett, meg kellett volna jelennie a harmadik írásbelin is, de magyarból is hiányzott a beiratkozottak közül huszonnégy tanuló.
A tegnap kihirdetett előzetes eredményeket estig fellebbezhették meg a diákok, az újrajavítást hétfőig végzik el az értékelő tanárok, végleges eredményt kedden hirdetnek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.