A huszonöt éves Veszprém–Sepsiszentgyörgy testvérvárosi kapcsolat jegyében hívta meg a háromszéki megyeközpont önkormányzata a királynék városának diákjait, akik ma utaznak haza a Benedek-mezei táborból, ahol a helyi Váradi József Általános Iskola tanulóival közösen töltötték az elmúlt öt napot.
A két város közötti, főként művelődési és sportkapcsolat egyik állandó összetevője a Váradi József Általános Iskola és a veszprémi Báthory István-iskola közötti együttműködés, amely nemrég kibővült a magyarországi testvérváros Hriszto Botev-iskolájával, de a ma végződő táborba érkezett húsz vendégdiák másik három veszprémi iskolát is képvisel.
Rogácsiné Révész Gabriella, aki a Báthory István-iskola tanáraként több mint tíz éve ápolja a kapcsolatot a sepsiszentgyörgyiekkel, lapunknak azt mondta, a személyes barátságok mellett szakmai együttműködés is kialakult a két iskola között, látogatásuk alkalmával a tanórákra is bemennek, majd megbeszélik a látottakat, hallottakat. Fekécs Károly, a Váradi-iskola igazgatója megerősítette, a kapcsolat tartalmas, ugyanakkor maradandó elemeket is tartalmaz.A Sepsiszentgyörgyön készült Báthory-mellszobor és egy kopjafa jelzi Veszprémben a két tanintézmény közötti barátságot.
A veszprémi és sepsiszentgyörgyi diákok a napokban kirándultak, kézműveskedtek, ellátogattak a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba és a vadászmúzeumba, kipróbálták a sugásfürdői kalandparkot, minigolfpályát, mászófalat, tegnap pedig előadással egybekötött búcsúestet tartottak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.