Délelőtt és a déli órákban kitartóan szemerkélt az eső, délután pedig áramszünet miatt bő két órán át állt a zene, és a lacikonyhások zöme sem tudta kiszolgálni a mostoha körülmények ellenére is kilátogatókat. A katolikus templom tövében felállított színpad környéke csak a kora esti órákban, a Tanulók Háza kis táncosainak fellépése idején kezdett betelni.
Az erdővidéki tehetségek kiállítására Vargyasról olajfestményeivel Dimény Lajos, Barótról Demeter Botond (fotók), Bitai Adorján (grafika), Hegedüs Tamás (grafika), Gaál István (fotó) és a Marosvásárhelyen élő Antal Tímea papírtáskáival jelentkezett. A megnyitón elhangzott: a közönség előtti megmérettetést vállalók különböző életkorúak – akad köztük szárnyait bontogató elemista diák, de olyan is, aki már húsz éve alkot –, ám a bátorítás mindenkinek kijár. A művelődési ház nagytermében helyet kapó tárlatot három hétig nézheti meg a közönség.
Fellépett még gyermekeknek szóló műsorával a Kelekótya együttes, a csíkszeredai Inocsényka, a sepsiszentgyörgyi Musicum együttes, az unitárius templomban a Kájoni Consort régizene-együttes koncertezett, este a szabadkai 3+2 szórakoztatta a résztvevőket, s a tegnapi program utolsó pontja utcai diszkó volt dj Fecával.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.