Földhözragadtabb polgárok talán annak is örülnének, ha addigra véget érne városunk integrált fejlesztésének hulláma, s immáron szép, lakható és megújult életterünk lenne. Naponta látva az eltemetett, majd újra feltúrt  gödreinket, bizony ez sem kevés.
De most lépjünk át mindennapi lövészárkainkon, hiszen ezúttal többről, nemesebbről van szó: a kulturális fővárosi címért indított hadjáratban a kezdeményezők július folyamán ötleteket – megvalósíthatókat és megvalósíthatatlanokat egyaránt – várnak a közösség tagjaitól, gondolkodásra, együttlélegzésre bátorítva városunk lakóit. Sok múlhat e mozgósítás sikerén, hiszen a javaslatok, elképzelések szépen példázhatják azt, hogy a csüggedés, az elbizonytalanodás ellenére van még közösségi erő, akarat az újra, a merészre. És mivel már számtalanszor bebizonyosodott, hogy a kultúra zászlóshajónak számít Székelyföld életében, érdemes komolyan venni azt, amit a kolozsvári Farkas András mondott a sepsiszentgyörgyi programismertetőn: „úgy gondolkozzatok, hogy nincs korlát, sem anyagi, sem infrastrukturális szempontból, sem a tér szempontjából; a cél az, hogy minél több ötlet szülessen július folyamán”.
Hogy e tervezés során ki mennyire rugaszkodik el a Földtől, alkati kérdés, ám az is bizonyos, hogy merésznek, sőt kivitelezhetetlennek tűnő elképzelés nélkül soha sehol nem lett volna változás, újítás, minden maradt volna a régi dagonyában. Ezért hát igen, érdemes nekiveselkedni, s a térség értelmes jövőjéért színeset és merészet álmodni. És az identitás kérdését középpontjába helyező kulturális programlehetőségeknek van egy számunkra örökké fontos összetevője is: újólag bebizonyíthatjuk, hogy e majdani rendezvénysorozat révén is figyelünk szórványban élő nemzettársainkra, kiknek nap mint nap tenniük kell azért, hogy megőrizhessék nemzeti önazonosságukat.
Legyen hát a szórványban élők bevonásával Európa Kulturális Fővárosa Székelyföld öt, szívünknek kedves kisvárosa, forogjanak kacsalábon, tartalommal telten a kultúra hajlékai.