Tízéves korában elpusztult Overdose, a világhírű magyar versenyló. A Pannoniaoverdose.hu honlap tegnapi tájékoztatása szerint a csodás telivér szerda délután egy németországi tenyésztelepen múlt ki súlyos betegség után.
Overdose 2014 tavaszán költözött a dunakeszi Alagi Tréningközpontból Dióspusztára fedezőménnek. Ezután került februárban a Hamburghoz közeli lindenhofi telivérménesbe, ahol a hazaiaknál huszonöt százalékkal jobb értékszámú kancákat fedezhetett.
A magyar galoppsport egyik leghíresebb képviselője 2010 augusztusáig volt veretlen, sorozatban tizennégy futamot nyert meg. Hat éve savós patairha-gyulladást kapott, emiatt veszélybe került a karrierje. 2010-ben visszatért, de két megnyert futam után csak hetedik lett a baden-badeni Goldene Peitschén. Egy évvel később viszont ismét győzött Hoppegartenben, majd a Haydock Parkban és a Royal Ascoton is újfent bizonyította egyedülálló tehetségét, utóbbi helyszínen a negyedik helyen ért célba. Overdose 2011. november 13-án Rómában futott utoljára, ott is győzött.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.