A szombaton megtartott csíkszeredai viadalon a kézivásárhelyi Nagy Mózes SK és az Ozsdolai SE 23 cselgáncsozója képviseltette magát.
Az eredmények: U13-as korosztály: Gajdó Tamás és Molnár Júlia (30 kg) 3., Paál Rudolf (50 kg) 1., valamint Vitályos Alpár (+50 kg) 2. hely; U15-ös korosztály: Dobra Olivér (34 kg) 3., Fábián Zoltán (50 kg), Benkő Zsolt 1. és Bartos Gyula (+66 kg) 2. hely. Az emlékversenyen 13 együttes vett részt, a csapatversenyben a háromszékiek harmadikok lettek.
Az U23-as országos bajnokság döntőjén Veres László mester három sportolóval vett részt, Gál Domokos (100 kg) hetedik, Kabrizsa Szabolcs (60 kg) kilencedik lett, míg Czifra Attila nem ért el helyezést.
A céhes városbéli klub két fiatalja az U17-es román válogatottal részt vett egy törökországi nemzetközi versenyen, amelyet Varga Róbert (55 kg) a kilencedik helyen fejezett be, Lukács Arnold pedig — egy győzelemmel és két vereséggel — nem ért el helyezést.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.