II. Erdővidéki honismereti szabadegyetem és tábor
Baróton az Erdővidék Múzeumában a Magyar örökség honismereti szabadegyetem és tábor mai programja: 12 órától a rendezvény hivatalos megnyitója – a résztvevőket Obrusánszky Borbála és Demeter László házigazdák köszöntik; 12.30-tól Híres erdővidékiek címmel Demeter László muzeológus tart előadást, valamint megnyitja az előadáshoz kapcsolódó kiállítást;
14 órától Rumi Tamás (Rovás Alapítvány, Budapest): Rovásoktatás minden korosztálynak; 15 órától Pásztorfurulya és zenei műhely – a népzene és szabad zene alapjait megismertető műhelymunka Ségercz Ferenc népzenész és hangszerkészítő (Sepsiszentgyörgy) jóvoltából; 17 órától Sántha Attila költő, kutató (Kézdivásárhely) előadása: Székelyek a VI–XII. századi bizánci forrásokban; 18 órától Darkó Jenő történész (Budakeszi) előadása: Benkő József, a történetíró; 21 órától dokumentumfilm-vetítés: A Nagy fal titkai.
Csütörtökön: 11 órától Tanuljuk újra őseink mesterségét – Agyagozás gyermekeknek, ifjaknak és felnőtteknek Tordai Iluska népművész (Bibarcfalva) vezetésével, Hoffmann Edit (Barót) muzeológus közreműködésével; 11 órától Tallós Emil jogász (Mende) előadása: A Szent Korona-eszme keleti gyökerei; 14 órától Rumi Tamás: Rovásoktatás minden korosztálynak; 16 órától Furulyamuzsika Ségercz Ferenc és barátai előadásában; 17 órától Darkó Jenő történész (Budakeszi) előadása: Két Jordanes-hely; 18 órától Benkő Mihály történész (Budapest) előadása: Magyar kipcsakok (keleti magyar törzs a kazahsztáni kara-kipcsak törzsszövetségben); 20 órától Moldvai táncház Ségercz Ferenc és barátai vezetésével; 21 órától dokumentumfilm-vetítés: Pakot Mónika–Szabó Károly: Ha nem használ, nem is árt ... (2013).
A szervezők fenntartják a műsorváltoztatás jogát.
Kiállítás
* Sepsiszentgyörgyön a Köntés Pincegalériában ma 18 órától György Attila József Attila-díjas író és Fülöp Szabolcs református lelkész megnyitják Csomortáni Gál László képzőművész kiállítását.
* Kézdivásárhelyen a 20. Udvartér 1-es szám alatt szombaton 11 órától megnyitják Volloncs Mária üveg- és porcelánkiállítását. A tárlatot László Károly méltatja, házigazda Beke Ernő. Közreműködnek az altorjai katolikus kórus tagjai Pál László kántor irányításával, verset mond Albu Zsanett tanuló.
Zene
* Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum kertjében ma 19.30 órától a csíkszeredai Inocsenyka zenekar lép fel. A zenekar 2008-ban alakult, klasszikus gitár (Krizbai Imre), basszusgitár (Szakál Attila), dob (Karácson Zsolt) felállásban, utólag társult a már kiforrott zenei színtérbe a trombitás (Berze Albert) és a fuvolás (Boldizsár Szabolcs), szerencsésen kiegészítve és kerekebbé is téve a zenekar hangzását, kifejező eszköztárát. A koncert a Sepsiszentgyörgy, Székelyföld Kulturális Fővárosa – Hagyományok éve program része. A belépőjegyek ára egységesen 10 lej.
* A budapesti Capella Silentium öt évszázad kóruszenéjéből énekel Összetettem két kezemet... címmel július 12-én, vasárnap a 10.30-kor kezdődő szentmisén és utána a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban.
Kulturális hétvége Uzonban
Július 9–12. között az Uzoni Polgármesteri Hivatal második alkalommal szervezi meg az uzoni kulturális hétvégét. A program: csütörtökön 19 órától író-olvasó találkozó Czegő Zoltánnal, aki bemutatja Az utolsó kikötőben című könyvét – a polgármesteri hivatal felújított alagsorában (a pincében); pénteken 20 órától a kultúrotthonban a magyarországi Móra Ferenc Népszínház színművészei bemutatják A fogyókúra című vígjátékot; szombaton 20 órától az uzoni Atlantisz Művelődési Egyesület fúvószenekarának fellépése a kultúrotthonban; vasárnap 20 órától a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes székely táncokat ad elő be a kultúrotthonban. A rendezvényeken ingyenes a részvétel.
Évadzáró Csomakőrösön
Július 10-én, pénteken 17 órától Csomakőrösön a református egyház imatermében megtartják a Fábián Ernő Népfőiskola és az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub évadzáró rendezvényét. Műsoron: Boér Imre (Kolozsvár): A megújult Zangla (úti beszámoló), Gazda József: Az nem lehet... Vörösmarty és a magyarság című kötetének, valamint Tóth Mónika Soványít hiányod című verseskönyvének bemutatója.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Benedek Elek utcai Pro-Sana (telefon: 0367 407 567, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki), Kézdivásárhelyen ma a Salvator (0267 362 961), Vargyason ma 13–20 óráig a Kamilla gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Heti sürgősség
A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi osztályán június 29.–július 5. között 693 esetet láttak el, 169 alkalommal a beutalás mellett döntöttek. A panaszok természete a jelzett időszakban: 20 szív- és érrendszeri, 63 ideggyógyászati, 120 sürgősségi sebészeti beavatkozás, 198 belgyógyászati, 123 gyermekgyógyászati, 35 nőgyógyászati, 49 pszichiátriai, 78 ortopédiai sürgősség. A fenti időszakban a kórházban 5 lány és 5 fiú született. Három személyt láttak el közúti baleseti sérülésekkel, egyikük esetében indokoltnak bizonyult a brassói gyereksebészetre való továbbítás. A hatéves áldozat több ütésből/ütődésből származó sérülést szenvedett, törései viszont nem voltak. Öt személyt erőszakos cselekmények nyomán, tíz személyt ittas állapot, kettőt öngyilkossági kísérlet miatt kezeltek. 52 személy kereste fel a sürgősségi osztályt kullancscsípéssel. Két gombamérgezéses esetet is jegyeztek egy zágoni házaspárnál. Továbbá egy 61 éves férfi szombaton kígyómarással jelentkezett a sürgősségi osztályon. Állapota nem volt válságos, és nem tudta elmondani, milyen kígyó marhatta meg. Jelenleg a kórház fertőző betegségek osztályán ápolják.
Röviden
Nyári nyitva tartás a könyvtárban. A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár nyári nyitvatartási rendje szeptember 14-éig: kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken 10–17, szombaton 9–13 óráig.
Mozgásművészet. A sepsiszentgyörgyi Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti táncstúdiójában ma 19.30–20.30 óráig body-art – alakformáló mozgás hölgyeknek kezdő szinten. Telefon: 0722 233 774.
Torna. Az Ida Aerobik mai programja a sepsiszentgyörgyi uszodában: 8 órától aerobik felnőtteknek, 9 órától nyugdíjastorna, 19 órától kondiaerobik felnőtteknek. Telefon: 0722 243 234.
Cserebereklub. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Hobby Cserebere-klubjába ma 16 órától várnak minden szenvedélyes gyűjtőt (bélyeg, képeslap, telefonkártya, kártyanaptár, söralátét, szalvéta stb.).
Jogi szolgálat. Szerkesztőségünkben ma 13–15 óráig Balogh Klára jogtanácsos fogadja a jogi tanácsot igénylőket. A szolgáltatás ingyenes.
Kézimunkakör. A kovásznai városi művelődési házban minden szerdán 16–19 óráig a kézimunkakörben gyöngyfűzést és más technikákat tanulhatnak az érdeklődők.
Lomtalanítás. A Tega Rt. a háztartásban feleslegessé vált elektromos és elektronikai eszközöket, használt bútorokat és a szelektív hulladékot ma Petőfalván, Szörcsén és Tamásfalván, csütörtökön Gelencén gyűjti 12–20 óráig.
Elzárják a vizet ma 8–22 óráig Sepsiszentgyörgyön az 1918. december 1. utca 42A, 43B, 44C, 45D, 46E, 47F, 48G, 49H, 50I, 51J tömbházak földszinti kereskedelmi egységeiben. A munkálatok befejezése után a szolgáltatott ivóvíz zavaros lehet. Az esetleges kellemetlenségekért a szolgáltató megértést és türelmet kér.
Áramszünet. Árkoson ma 9–15 óráig; Tamásfalván a héten naponta 8–16 óráig; Illyefalván csütörtökön 8.30–12 óráig; Sepsiszentgyörgyön csütörtökön 10–13 óráig a Păiuş David hadnagy utcában (Elenis, Melinda, Intercom cégek és a házak), 13–15 óráig az Oltmező utcában (volt ILF-raktár, Apicom, April, Sky, Ördög, Ice cégek, útügyi irodák, Kovács vendéglő, One nyomda) szünetel az áramszolgáltatás.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.