Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

KosárlabdaNegyedik meccsét is elvesztette Románia

2015. július 8., szerda, Sport

A negyedik mérkőzését is elvesztette a román válogatott a Podgoricában zajló B-osztályos női U20-as kosárlabda Európa-bajnokságon.

  • Kelemen Kincső (középen)
    Kelemen Kincső (középen)

Négy háromszéki kosaras lánnyal – Lénárt Paula (Szekszárd), Kelemen Kincső, Lovász Izabella és Kokovay Melánia (mindannyian a Sepsi-SIC-től) – a keretben a nemzeti csapat hétfőn este 66–38-ra (17–5, 14–8, 17–16, 18–9) kapott ki Svédországtól. A románok legjobbja Selena Kirberg volt, aki 34 perc alatt 14 pontot szerzett. A kezdőként pályára lépő Kelemen 2 ponttal, míg Lénárt 4 ponttal segített a csapatán (játéklehetőséget kapott Kokovay is, de ő nem pontozott, Lovász pedig nem játszott).
Lányaink korábban 70–65-re maradtak alul az osztrákokkal szemben, majd 44–84-re kaptak ki a görögöktől és 43–74-re Montenegrótól. Tegnap Bulgária volt az ellenfél (a találkozó lapzárta után ért véget), ma pedig Litvánia ellen lépnek pályára Kelemenék. (t)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 711
szavazógép
2015-07-08: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Fájdalomtól megtört szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy a szerető feleség, édesanya, nagymama, testvér, rokon, a kézdiszentléleki születésű sepsiszentgyörgyi
TÜZES MIHÁLYNÉ
KOVÁCS MARGIT
életének 74., házasságának 48. évében 2015. július 6-án türelemmel viselt betegség után visszaadta lelkét Teremtőjének.
Temetése 2015. július 9-én, csütörtökön 16 órakor lesz a Szemerja negyedi új temetőben.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
4285467
2015-07-08: Sport - :

Szentkatolna Kupa (Minifoci)

Július 12-én, vasárnap a szentkatolnai sportteremben rangos minifocitornát szerveznek, amelyre legtöbb tizenöt csapatot tudnak fogadni.